Olvasónk írta

2022.01.24. 12:00

Aki a hivatásának élhet, igazán szerencsésnek mondhatja magát

Az üveg mint szerelem? Rideg, hideg, kemény, törékeny. Mégis mit lehet szeretni rajta? Mindennapjaink nélkülözhetetlen része volt régen is, ma is. Én 16 éves koromban találkoztam vele úgy igazán közelről. Pedig én nem akartam.

Málics Imréné / Olvasó

Az üvegfúváshoz kézügyesség és kreativitás kell, no és persze egy nagy adag kitartás is

Forrás: ZH Archívum

Az üvegfúváshoz kézügyesség és kreativitás kell, no és persze egy nagy adag kitartás is

Forras: ZH Archívum

Abban az időben, amikor el kellett dönteni, hogy merre van a tovább, milyen szakmát válasszak, nem sok lehetőség volt. A lányok többsége fodrász, varrónő, bolti eladó vagy ápolónő szakmák közül választott. Ezek voltak az igazán népszerűek. Így én is ápolónő szakra jelentkeztem. Nem voltam jó tanuló, csak közepes szinten evickéltem, így a gimnázium szóba sem jöhetett, és én minél hamarabb pénzt akartam keresni. Csakhogy kilencszeres túljelentkezés volt az ápolónői szakon. Nem vettek fel. Nagyon elkeseredtem, semmi mást nem akartam. Pedig, mint később (30-40-50 évesen) kiderült, nem biztos, hogy elhivatott lettem volna ebben a szakmában. Felajánlották, hogy felvesznek humán gimnáziumba vagy üvegművesnek. Gimibe nem akartam menni semmiképpen, de mi az az üvegműves, soha nem hallottam róla. Nem, nem, nem megyek!

Aztán anyu addig beszélt, míg durcásan, duzzogva elvonszolt a nagykanizsai üveggyárba a tanműhelybe. Az előző évfolyamos tanulók éppen szüneten voltak, csak az oktató volt ott. Szerintem látta rajtam a kényszert, hogy ez engem nem érdekel, közben anyuval beszélgettek. Leült egy hoszszú asztal mellé, amire lámpák voltak szerelve, és kis gyertyalángon égtek. Gyere ide, mutatok valamit, mondta nekem. Feltekerte a lámpát, gázt, oxigént, levegőt adott a kis lánghoz, amiből nagy kék színű láng lett. Az erejét a hangján is lehetett hallani. Kézbe vett egy üvegcsövet, 20-25 milliméter átmérőjűt, a lángba tartotta, ami kezdett pirosodni, lágyulni. Belefújt az egyik végébe, és szép kis golyó keletkezett a rideg, kemény üvegcsövön. Újra lángba rakta, a keze egy pillanatra sem állt meg, folyamatosan forgatta a csövet, mikor megolvadt, meghajlította, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne ilyeneket csinálni. Még most is, mikor e sorokat írom, borsódzik a bőröm az érzéstől, amit akkor is éreztem. Míg ők beszélgettek, én megnéztem közelebbről ezt az üveget, muszáj volt megsimítanom azt a hajlítást, jól megégette az ujjamat, de megérte. Ott akkor, abban a pillanatban tudtam, hogy én nem akarok más lenni, mint üvegműves. Alig vártam a szeptembert, hogy mehessek az ipari iskolába és persze gyakorlatra a tanműhelybe. Nekem ez szerelem volt első látásra. Hálát adok a sorsnak, hogy ilyen szép szakmát tanulhattam, egy olyan oktató mellett, aki a tananyagon kívül kreativitást is tanított. A tananyag mellett sok-sok galamb, hattyú, elefánt, később gyertyatartó, táncosnő is készült. Mi ebből többet tanultunk, mint ha egész nap a hajlítást vagy a golyófúvást gyakoroljuk. A mesterünk sokszor elmondta: csak a kezemet figyeljétek, mert csalok. Igaza volt, mert kézügyességre volt igazából szükség ahhoz, hogy jó és szép dolgokat csinálhassunk.

Már nincs meg az üveggyár, én is nyugdíjas vagyok, de sok tanulótársammal együtt ha kezembe akad egy toll, egy ceruza vagy egy fakanál, rááll a kezem, és forgatom az ujjaim között, mint régen az üveget. Szerencsés vagyok, hogy azt csinálhattam, azt dolgozhattam, amit szerettem.

Málics Imréné

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában