Jó reggelt, Zala megye!

Mindig olyan nagy lelkesedéssel beszélt a sportágról, annak minden szépségéről, hogy bár kézilabdázó nem lett belőlem, a meccsekre rendszeresen eljártunk édesapámmal. Nagykanizsára, az Olajbányász-stadionba érkezhetett bármilyen erősségű csapat, a szurkolók megtöltötték a lelátókat. Sőt, érdemes volt legalább fél órával a találkozó előtt érkezni, máskülönben nemhogy ülő-, de állóhely is alig jutott. Történt egyszer, hogy a Zalai Hírlap akkori sporttudósítójának bentről kiabálták ki, mi történik a pályán. Egy pillanatra a lélegzetem is elállt, amikor az arénába léptem. Megannyi színes ülőhely, tágas belső tér, már „csak” annyi dolguk van a csapatoknak, hogy élményekkel töltsék meg a kanizsai szíveket.