Köszönet, köszönet és köszönet! – Ezt tapasztalta olvasónk 101 éves édesanyja a Kanizsai Dorottya Kórházban

„ 101 éves múlt 5 hónappal. Ő az édesanyám. Már nagyon gyenge volt, nehezen bírta magát. Késő este volt, amikor baleset érte. A mentősök a fürdőben szedték össze szegénykét, szerencsére nem tört el semmije. A piros ruhások tették a dolgukat, gyorsan, szakszerűen ellátták. Kérdezgették, beszéltek vele, nyugtatták. Pedig nem is tudták, hogy akit ellátnak, alapítványuk tagja – nyugdíjas forintjaival. A menetrend ilyenkor a sürgősségi ellátás – Kanizsai Dorottya Kórház, Nagykanizsa. Sok kritika éri őket, legtöbbször alaptalanul. Itt aztán van mit tenni. Bemenni vele nem lehetett, mégis tudtuk, betegünk „merre jár”, hogyan van, hova fog menni. A kardiológián sem kérdezték, mit csináljunk most egy 101 évessel? Hiszen még lehet, hogy haza tud majd menni! Úgy kell ellátni türelemmel, érző figyelemmel, emberséges gondossággal, hogy neki jó legyen. És ez így is volt. Sajnos az állapota nem javult, így maradnia kellett. Hamarosan helyet kapott a krónikus belgyógyászaton. Nem kellett könyörögni, csak intézni a hivatalos teendőket. Itt aztán meg lehet tudni, mit lehet még tenni a sok rászorult betegért, legyen az idős, vagy egészen fiatal. Akik ott vannak, vezetők vagy ápolók, tudják ezt. Lehet szidni az egészségügyet – ez nem kerül pénzbe -, de lehet megérteni őket, ha kell, hálásnak is lenni. Az intézmény mellett működő szociális ellátás és gondozás volt a következő láncszem. Ők segítenek a továbbiakban, ha kell, esetünkben idősotthoni ellátást biztosítani a rászorulónak. Nem egyszerű döntés. Ez sem megy máról holnapra, de lehet segíteni, sok év tapasztalatát elmondani a hozzátartozónak. Ők ilyenek. Idősotthon, szinte azonnal? Igen, ilyen is van. Mégpedig az Űrhajós utcai intézmény Írisz Idősek Otthona. Igényesen felújított otthon, olyan személyzettel, akik a nap szinte minden órájában próbálnak helyettesíteni szülőt, rokont, hozzátartozót.

Köszönet mindenkinek, mindenért!

Tóth Ferenc”