Az egy mindenkiért, mindenki egyért elv szellemében

27 éves korom ellenére elég sok kitekintéssel rendelkezem a rendvédelem és az önkéntesség terén.A tanulmányaim során rendészeti mestervezető végzettséget és több speciális ismeretanyagot sajátíthattam el, többek között Németország egyes rendvédelmi iskoláiban. Zalaegerszegen születtem és középiskolai tanulmányaimat is itt, a megyeszékhelyen folytattam, az egykori Apáczai ÁMK Gimnáziumában. Főiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem a Rendőrtiszti Főiskolán, katasztrófavédelmi szakirányon. Őszintén megvallva nem ez a szakirány volt az első, ami a továbbtanulási lapon szerepelt, de egy pillanatra sem bántam meg, hogy „csak” ide nyertem felvételt.

A szakirány specialitása volt, hogy rengeteg gyakorlatot biztosított. Oktatói biztattak, hogy menjek külföldi gyakorlatra és pillantsak bele más nemzetek életébe, lássam, ők mit csinálnak jobban vagy rosszabbul. Így jelentkeztem és jutottam ki először ösztöndíjjal 3 hónapra Németország Brandenburg tartományának tűzoltó szakiskolájába, ahol megismerkedtem a valódi önkéntességgel. A hallgatók 90 százaléka önkéntes tűzoltó volt, akik szabadidejüket feláldozva és akár testi épségüket is kockáztatva vállalták, hogy segítenek a bajba jutottakon. Ez a hozzáállás számomra nagyon pozitív volt és sokat tanultam az ottani kollégáktól.Később, már a Nemzeti Közszolgálati Egyetem mesterképzése során is eszembe jutottak a németországi emlékek, ahol már az óvodások megtanulják, milyen fontos aktív részesévé válni a közösségnek.

Ezért is döntöttem úgy, hogy az egyetem második évére Németországba, a Brandenburg tartományi rendőrtiszti főiskolára jelentkezem. A kinti hallgatók nem restek segíteni akár egy idős házaspárnak a tetőcserép megigazításában, vagy egy iskolai program megvalósításában. A közösségnek hatalmas összetartó ereje volt.Az iskolapadban töltött évek alatt megtanultam, hogy bármilyen erős és ügyes valaki, egy szervezett csapattal soha nem veheti fel a versenyt. Egy közösség mindig erősebb, mint a tagok erejének összessége, ha pedig ez a közösség egy célért küzd, akkor szinte nem lehet akadály, amit le ne lehetne győzni. Ezért is csatlakoztam a Zala Különleges Mentőkhöz - tűzoltók, rendőrök, orvosok és egyéb szakterületek profijainak csapatához. Az előző elnök betegség miatt lemondott és 2015-ben a tagok engem választottak meg a helyére. Számomra nagyon nagy megtiszteltetés volt ez a bizalom. Csapatunk tagjai akár életüket is kockáztatva segítenek embertársaikon, ahogy ezt tették például 2009-ben Nyugat-Szumátrán, a cunami sújtotta területen, ahol Magyarországot a Zala Különleges Mentők képviselte alegységként. Az egyesülettel az elmúlt két évben speciális képzéseken (alpintechnika, búvár) vettem részt. Nálunk az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv működik, hisz elképzelhetetlen, hogy ne számíthassak százszázalékosan a társamra egy mentési szituációban. Szaktudásunk és képességeink elismeréseként idén immáron harmadszor kapta meg az egyesület az ENSZ INSARAG minősítését, Magyarország önkéntes mentőcsapatának egyik legnagyobb alegységeként.

Célom, hogy az egyesületünk minél több rendezvényen vegyen részt, és ha lehetséges, az önkéntesség szellemét ültesse el minél több emberben. Természetesen nem arra gondolok, hogy mindenki ilyen veszélyes feladatokat vállaljon, mint mi. Egy óvoda felújítása, egy virágágyás kitisztítása, újjátelepítése is rengeteget jelenthet egy város, közösség életében. Millard Dean Fuller amerikai misszionárius szavaival élve: „Az egészséges közösség a tagok szeretetén és az egymás iránti figyelmén épül fel.”

Horváth Péter
a Zala Különleges Mentők elnöke