A máig élő középkor városa

2020.10.11. 12:00

Visegrád: bárhová nézünk, a Dunakanyar lenyűgöző panorámája tárul elénk

Királyok és királynék, főpapok, hős vitézek és álnok cselszövők nyomában járunk, ha az ezeréves magyar történelem visegrádi műemlékei közt sétálgatunk, miközben a Dunakanyar lélegzetelállító panorámája tárul elénk.

OS

Magával ragadó kilátás nyílik a Dunakanyarra

Forrás: visitvisegrad.hu

Fotó: Greguss Tamás

Visegrád hazánk legkisebb, ugyanakkor legismertebb, leglátogatottabb városai közé tartozik. Légvonalban a fővárostól 30, közúton 42 kilométerre, a Dunakanyar legszebb pontján található. A település határában ágazik el a Duna a Szentendrei-sziget felé. A természet hihetetlen szépséggel áldotta meg ezt a vidéket, bár eleink a történelmi időkben bizonyára nem elsősorban a folyó és a hegyek találkozásának elragadó látványa, hanem a védhetőség, a nagyobb biztonság miatt telepedtek le itt.

Magával ragadó kilátás nyílik a Dunakanyarra

Már a rómaiak erődöt emeltek a Sibrik-domb területén, de a régészeti leletek tanúsága szerint a hely már lakott volt az újkőkorszakban, a bronzkortól kezdve pedig folyamatos emberi jelenlét nyomai maradtak meg. A Római Birodalom fénykorában a Duna menti limes legjelentősebb épülete volt a visegrádi Ponts Novatus Castrum, ebből az időből (i. sz. 300–400 között) a város területén is több római épületmaradványt tártak fel. A honfoglalás korában a terület Árpád fejedelem testvérének, Kurszánnak volt a birtoka, aki a római erőd alapjaira várat épített. Az első latin nyelvű oklevél 1009-ben említi Visegrádot. (A név szláv eredetű és magas várat jelent.) Ezt a várat a tatárjárás alatt lerombolták, de Visegrád újraéledt IV. Béla király és felesége, Mária királyné jóvoltából. Az 1250-es években kezdték el annak a várrendszernek az építését, amelynek műemlékeit ma is láthatjuk.

A fellegvárban – ahonnét egyébként a legszebb kilátás nyílik a Dunakanyarra – több állandó kiállítás segít eligazodni a történelmi évszázadok eseményei között. Különösen érdekes az, amelyik az 1335-ös, Károly Róbert nevéhez fűződő királytalálkozóra emlékeztet. Az Anjou- házból származó magyar király Visegrádot nemzetközi jelentőségűvé tette azzal, hogy székhelyére meghívta János cseh, Nagy Kázmér lengyel királyt, Károly morva őrgrófot, Wittelsbach Henrik bajor és Rudolf szász herceget, s olyan egyezményt kötött velük, amellyel országaik gazdasági függetlenségét biztosították Bécstől és a nyugati kereskedőktől. (A történelmi példát követve született meg 1991-ben a Visegrádi Négyek, a magyar, a cseh/szlovák és a lengyel miniszterelnök együttműködése.) Szintén itt zajlott történelmünk egy későbbi jelentős eseménye, amikor Károly Róbert fiát, Nagy Lajost nemcsak magyar, hanem lengyel királlyá is koronázták, majd mindkét koronát a fellegvárban őrizték a koronaőrök.

A város másik szimbóluma a Salamon-torony, amely egész évben izgalmas látványosságok, lovagi tornák, középkori bajvívó versenyek, látványos díszmenetek helyszíne. Nevét egy közszájon forgó legendának köszönheti, amely szerint Salamon király e toronyban raboskodott. Salamon I. András királyunk fia volt, és unokatestvére, I. (Szent) László vetette fogságba. A kettős várrendszer, azaz a visegrádi alsó vár a lakótoronnyal azonban csak 1256-ban, IV. Béla uralkodása idején készült el.

A visegrádi Királyi Palota Hunyadi Mátyás uralkodása alatt élte fénykorát. Az elődei által is jelentősen bővített épületegyüttest Mátyás késő gótikus stílusban újíttatta fel, de bizonyos részei, így a Herkules-kút és a Múzsák kútja, a díszudvar lodzsája, a kápolna orgonakarzata és oltárai már az itáliai reneszánsz stílus első emlékei. A reneszánsz udvarban a kor jelentős személyiségei, művészek, tudósok, filozófusok fordultak meg. A virágzó életnek a török hódítás vetett véget, a harcokban

Visegrád szinte teljesen megsemmisült, elhagyatottá vált. A vár romjait 1702-ben felrobbantották, a romok feltárása 1934-ben kezdődött el. A műemlékek helyreállítása napjainkban is tart, már elkészült a kert és az egykori királyi lakóépület, amelyben a palota történetének emlékein kívül látható egy rekonstruált Zsigmond-kori szoba. Visegrád előkelő helyet foglal el az ország turisztikai térképén, a történelmi emlékeken kívül a környék egyedi természeti kincsei, különleges látnivalói is vonzzák a látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!