Utazó

2007.04.12. 07:59

Természet és legenda

Legendákban gazdag vidék az ország délnyugati szegletében, a szlovén-magyar határ közvetlen szomszédságában megbúvó Kerka-völgye. Lenti és közvetlen környéke emellett természeti kincsekben is gazdag, így aztán nem véletlenül nőtt iránta az utóbbi években a turisztikai kereslet.

PLT

Lenti közvetlen környékét a leggyakrabban a Kerka-völgyeként említjük, s már a patak nevének eredetéhez is egy legenda kötődik, a néphagyomány szerint a Szlovénia területén eredő, s végül a Murába torkolló vízfolyást Attila hun király anyjáról nevezték el annak idején. A legenda valóságtartalmánál sokkal fontosabb, hogy a patak völgye máig az ország egyik legérintetlenebb természeti területe, amely botanikai és zoológiai értékekben is egyaránt gazgdag. Ez köszönhető részben a természetes folyamatoknak, hiszen a Kerka és mellékvízei az ártéri patakok közé tartoztak, így évnte több alkalommal is elöntötték a vidéket, az ily" módon gazdagon átitatott föld pedig ontotta magából a természet csodáit. Az eredeti állapot megőrzőséhez pedig a múlt század politikai viszonyai járultak hozzá jótékonyan, az egykori jugoszláv-magyar határsávban kevés lehetőség volt a föld megmunkálására, a kialakult hagyományoknak megfelelően továbbra is főként állattartásból éltek az itteniek. 

A természet a múlt század végén egy újabb kinccsel is megajándékozta a lentieket, a föld mélyében rejlő gyógyvizet éppen harminc éve kezdték el kiaknázni. A térség első számú turisztikai vonzerejét így ma már a többek között az ízületi és mozgásszervi betegségekre jótékony hatással bíró gyógyvíz, a kilenc medencével rendelkező gyógyfürdő, illetve a jótékony földsugárzást adó Szent György Energiapark jelenti.
Lenti középkori történelme is szorosan kapcsolódik a határvidékhez, egykor a Bánffy-család birtokához tartozott ez a térség. A legnagyobb magyar földesúri családok közé tartozó Bánffyak egyik központja a szomszédos Lendva volt, melynek várát a közhiedelem szerint alagút kötötte össze lentiével. Ennek ugyan sosem bukkantak nyomára, de annyi bizonyos, hogy mind Lenti, mind pedig Lendva sikeresen állt ellen a török hódításnak. Lendva törökverő hősének, Hadik Mihálynak múmiája a mai napig látható a határon túli város fölé emelkedő domboldalon álló Szentháromság kápolnában. 

A török időkhöz kötődik a közeli Kányavár legendája is, a település várának építésekor a helybéliek a hiedelem szerint borral tapasztották össze, ezért tudtak a falak ellenállni az erős ágyútűznek. A szomorú valóság azonban az, hogy amit a legenda szerint a lövedékek nem tudtak elpusztítani, azt ledöntötte az idő vasfoga, az egykori várfalakat ma már nem találjuk meg eredeti helyükön, mindössze néhány kisebb domb jelzi, hogy egykor hol is állott az erődítmény.

Kányavár és Lenti között féluton található Páka, a néhai fizikaprofesszor, Öveges József szülőfaluja. A település melletti szőlőhegyen található egy kicsiny kis épület, melyet a helybéliek Háromszenteki-kápolnának neveznek. A legenda szerint mindezt azért, mert egykor három vihar elől ide menekülő kisgyermek lelte itt halálát. A kutatási adatok azonban egészen mást mutatnak. A kápolna helyén egykor egy úgynevezett képesfa állt, melynél az erdőben dolgozók és a szőlőben gazdálkodók is gyakran imádkoztak. Amikor a területet a közeli üveghuta egykori munkása, Peter Serafin megvásárolta, a fa helyére egy kis fakápolnát emeltetett, s ide rejtette három szent, Jézus, Szűz Mária és Szent József szobrát. A fakápolna helyére az elmúlt század húszas éveiben emelték helyi mesteremberek össztefogásával azt a téglaépületet, amely ma is látható az erdő szélén. 

A természeti kincsek és a történelmi múlt mellett a térség fő vonzerejét jelenti még a kézműves hagyomány, a hetési szőttes legavatottabb ismerője Hácskó Imréné Lentiben, a közelmúltban a népművészet mestere címmel kitüntetett fazekas, Csótár Rezső pedig a várostól északra található, szintén határ menti kis faluban, az Őrség kapujának is nevezett Szentgyörgyvölgyön végzi tevékenységét, s fogadja az érdeklődő turistákat, látogatókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!