Tengerre épült város

2018.02.09. 14:00

Rengeteg látogatót vonz Velence, talán már túl sokat is

A Karnevál Angyalának repülését a Szent Márk téren húszezer, a világ minden részéről odasereglett érdeklődő nézte végig, akiket egyelőre az idegenforgalmat korlátozni kívánó intézkedések sem érintettek.

Tóth Sándor

A Szent Márk tér nem csak a karnevál alatt telik meg Fotó: a szerző

Velence farsangi látványossága, a Volo dell’Angelo del Carnevale (a Karnevál Angyalának repülése) a 16. század közepére datált légi mutatványból ered, amikor egy fiatal török akrobata a Szent Márk-székesegyház harangtornya (Campanile) és a Dózse-palota között kifeszített kötélen egyensúlyozva kápráztatta el a közönséget. A mutatványt Svolo del turco, a török légjárása néven őrizték meg a régi krónikák. A légi akrobatát később drótkötélen húzott agyaggalamb váltotta fel, manapság pedig a karneváli angyal, aki nem más, mint az előző évi szépségkirálynő. Őt a legszebb 12 fiatal lányból/angyalból választják ki minden évben egy 9. századi hagyomány alapján, s az „angyalok angyalának” is nevezik. Így lett az idei karnevál egyik főszereplője a 19 éves, buranói Elisa Costantini, aki egy ráerősített csörlővel, a tér felett drótkötélen, angyalszárnyakkal ereszkedett le Franz Schubert és Adam Storck Ave Maria című dalművének kíséretében. Közben csókot hintett az őt ünneplőknek, és színes konfettit szórt szét a levegőben.

A Szent Márk tér nem csak a karnevál alatt telik meg Fotó: a szerző

A béke üzenetére egyre nagyobb szükség van Velencében is, de nem csak a karnevál idejére. Ugyanis a város rohamosan gyérülő lakossága – az utóbbi években már 60 ezer alá csökkent a korábban 175 ezres lélekszám – egyre jobban az idegenek áradatának a korlátozását követeli, miközben jól él a turizmusból. Az idei farsangi időszak előtt már felmerült olyan igény, hogy napi 11 ezer látogatót engedjenek be Velencébe (hasonló korlátozást már Dubrovnik bevezetett, és több horvátországi nemzeti park fontolgatja).

Bár a városban vendégeskedő turistáknak már éjszakai túrát is szerveznek, hogy felfedezzék az elhagyottnak tűnő sikátorokban és omladozó épületekben lakozó démonokat, a helyieket és a rendőrséget azonban jobban izgatják azok a bűnözők, akik január elején egy rubinkövekkel díszített tízkarátos gyémántbrosst és egy 30 karátos gyémánt fülbevalót loptak el a Dózse-palotából az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!