Márványtábla Baross Gábor vasminiszternek

Érdemes újra föllapozni Leidenfrost Gyula még föllelhető magyar nyelvű munkáit. Mindenekelőtt A kék Adria címűt, amelyben a tenger kincseiről, halairól, barátairól, ellenségeiről ír a nagy víz kutatója. Teszi ezt élvezetesen, teli humorral, bájjal és kedvességgel, így hát a kötet akár nyári élményként is szolgálhat. Az aranytollú első magyar tengerkutató így ajánlotta munkáját az érdeklődőknek: ,,Az Adria magyar rajongóinak, azoknak írtam ezt a könyvemet, akik követték Kossuth Lajosnak hívó szózatát”.

Érdemes ismét elővenni Jules Verne (alias Verne Gyula) Sándor Mátyás című regényét, amely az Isztria belsejében található zegzugos pazini várkastélyban játszódik. Ide zárták be a magyar szabadságharcos főhőst és társait, akik a kivégzésük elől a szakadékba leereszkedve menekültek el. A könyv tette híressé a várat és a városkát, ahol minden évben Verne-napot tartanak június 26-án, sőt utcát is elneveztek a világhírű szerzőről. Hogy a környék képzőművészeti vonatkozásait is megemlítsük: a közeli Lovranban élt idős korában Feszty Árpád, a monumentális Feszty körkép festője. Élete vége felé, orvosai tanácsára költözött ide, hogy légúti betegségére gyógy­írt találjon a tiszta, sópárával telített levegőn. Átmenetileg erőre is kapott, ám 1914-ben Lovranban elhunyt. Emlékét tábla őrzi a Villa Flóra bejáratánál.

És egy másik nagyság: az Abbáziával egybeépült Voloskóban hunyt el gróf Andrássy Gyula miniszterelnök (1823–1890). Patinás villája közvetlenül a tengerparton épült 1865-ben. Miután visszavonult az aktív politikától, napjait hol itt, hol tőketerebesi birtokán töltötte. A háromszintes épület falán márvány emléktábla adja tudtul, ki volt a nyaraló egykori lakója.

Innét már csak egy ugrás Fiume, ahol szinte arcul csap az egykori Monarchia édes illata. Amolyan k. und k.-s nosztalgia vesz erőt az emberen. Mintha csak otthon lenne. Ami nem csoda, hisz a tengerparti magánvillák, középületek, szállodák nagyrészt az 1868-as magyar–horvát kiegyezést követően épültek. Akkor, amikor Budapest és más hazai történelmi városok jellegzetes épületei. A Monarchia szecessziója és eklektikája köszön vissza számos, szépen felújított tengerparti épületen. Belvedere, Imperial, Ambassador – elég ha hirtelenjében csak erre a három hotelre utalunk, amely mindig a legmagasabb kategóriát képviselte a vendégfogadásban.

Fiumébe kéne ismét menni egy nagy séta erejéig! Induljunk el a kályhától, ami esetünkben a Riva (rakparti sétány) és a kihagyhatatlan Korzó, így nagy kezdőbetűvel, ahogy a helyiek mindig is írták. Minden út oda és a teret uraló kikötőhöz vezet.

A többi békebeli fürdőhelyhez képest Rijeka mindig iparvárosnak számított, ám itt is bőven van turisztikai látnivaló, belemerülhetünk a történelmi múltba. Ráismerhetünk az egykori tengerészeti akadémiára és a Hauszmann-féle hajdani magyar kormányzósági épületre, akárcsak a birodalomban mindenütt fellelhető Fellner- és Helmer-színházra.

A vállalkozó kedvűek felmászhatnak a Trsat-hegyre, ahol a legenda szerint az angyalok letették a Jeruzsálemből iderepített loretói kápolnát. A magaslaton, több lépcsőt megmászva megcsodálhatjuk a Frangepánok várát, amelyet az ír Nugent marsall épített át lakályos kastéllyá a XIX. században.

A városnézést a Transadria egykori épületével kezdhetnénk. A szecessziót formázó falak számunkra különös jelentőségűek. Mégpedig az egykori vasminiszter (horvátul zeljezni ministar) okán. Vajon megvan-e még a Transadria közvetlen szomszédságában a kávézó? Évekkel ezelőtt, egy fárasztó nap után ott ültünk le egy feketére, ahonnét kitűnő rálátás nyílt a monumentális épületre. Kényelmesen ülve egyenesen rá lehetett látni az emléktáblára, rajta a felirattal: „Baross Gábor vasminiszter, 1848-92”. A táblát az ő nevét viselő magyar egyesület egyedül állította 1998-ban, míg ugyanott egy másikat 2009-ben Csepel város önkormányzatával együtt. Ez utóbbi kétnyelvű, magyarul ezzel a csupa nagybetűs szöveggel: „Baross Gábor Fiume város díszpolgára, a magyar kormány közmunka- és közlekedési minisztere 1886-tól 1889-ig. Nevéhez fűződik a rijekai kikötő kiépítése”. És rögtön tegyük hozzá, a kikötő róla kapta a nevét: Porto Baros. Baross az elsők között hallotta meg Kossuth hívó szavát. Meggyőződéssel vallotta, hogy a gazdaság fejlődése nagyrészt az infrastruktúrától függ, a vasúttól, közúti összeköttetéstől és természetesen a hajózástól, az igényeknek megfelelő tengeri kikötőtől.

A vasminiszter érdemei elévülhetetlenek abban, hogy a korábban jelentéktelen város a kettős monarchia egyik központja lett. A dombormű profilból ábrázolja Barosst, hullámos hajjal, szakállal, a perzsa király, I. Nagy Dárius (549–486 kr.e.) alakját idézve. A sajnálatosan korán, 44 évesen elhunyt miniszter szolgálatait az utókor nagyra értékeli határon innen és túl. A szlovák Klobisice településen mauzóleumot kapott, Budapesten, a Duna-parton hatalmas kőtábla emlékeztet rá. Ennek hasonlósága szembeöltő a Vaskapunál látható Traianus-táblával. A római császár folytatta a hadiút építését a Duna szerb oldalán. Ezt örökíti meg a Tabula Traiana.

A Transadria impozáns épülete mindeddig a tengeri szállítmányozás (spedíció) céljait szolgálta. Egy nemrég megjelent horvát újsághír viszont öles címbetűkkel adja tudtul: Rijeka egyik legszebb, 1900-as évek elején emelt neoklasszicista épülete új vevőre talált, miután a benne működő cég csődbe jutott. Egy osztrák vállalkozó 4,25 millió eurót fizetett érte. A tulajdonosváltás remélhetőleg nem mossa el az építmény magyar vonatkozásait.

(Folytatjuk.)