Utazó

2017.02.07. 09:40

Királynak érezhetjük magunkat a kis Mecsek-aljai település parkjában

A kis Mecsek-aljai község talán az egyik leglátogatottabb falu az országban. Köszönheti ezt annak, hogy a közel kilencszáz lakosú és csaknem hétszáz éves településen egy idő óta újraéledt a történelem, új értelmet kapott a reneszánsz életérzés a helyi élménybirtokon.

Tóth Sándor

A Tolna-Baranya megyehatár mentén húzódó Hegyhátvölgy természeti adottságai és eldugott falvai hosszú időn keresztül főként a túrázóknak jelentettek érintetlen, felfedezni való világot. Bikal nevezetességei, köztük régi temploma és báró Puchner Antal Szaniszló császári tábornok, a falu egykori birtokosának kastélya is Csipkerózsika-álmát aludta. Az egykor jobb napokat látott 19. századi, újklasszicista stílusú elegáns főúri hajléknak a Bikali Állami Gazdaság központjaként nem éppen a rendeltetésének megfelelő sors jutott. Szerencsére 1993-ban az egyemeletes kastélyépület a hajdani uradalom területével, parkjával együtt gazdát cserélt, ettől az évtől kezdve szinte minden megváltozott körülötte.

Az élménybirtokon korhűen építették fel középkori óvárost és falut. Lakóházak, nemesi paloták, gazdasági és különböző középületek, templom, számtalan mesterség korhű műhelye, vendégfogadók, vízimalom, lovarda és küzdőterek várják a rácsodálkozókat

Az 1996-ra eredeti állapotában helyreállított - főútra néző szárnyrészében historizáló hatású - épületben új vonzerőt jelentve nyílt meg a kastélyszálló. Ugyanakkor az alkotó fantáziával találkozó tervszerű átalakítás/építkezés szinte korlátlan idegenforgalmi lehetőségeket teremtett Bikalon. Az újabb szálló- és vendégcsalogató létesítmények - köztük a wellness-, valamint a szabadidős sportegységek - mellett szinte a földből nőtt ki két év alatt egy középkori várost és falut magában foglaló élménybirtok. A 2010-ben megnyílt tematikus park, ahogyan idegenforgalmi szakszóval említik, nemcsak az első fecske volt az országban, de történelmi élménypark jellegét tekintve ma is a legjelentősebbnek számít.

A Bikali Élménybirtok megálmodója és megvalósítója Kollár László építészmérnök, egyben a mai tulajdonos-házigazda. A reneszánsz hangulatú óváros és falu felépítéséhez a szakmai tudásán kívül kitartó szenvedély is kellett, amit ő szó szerint így fogalmaz meg: az én mániám a szép régi épületek". Hogy mit ért ezalatt, azt a kastély mellett a birtok régi kiszolgálóépületeinek szinte hihetetlen átalakító munkája is bizonyítja: a régi pajtából egy 18. századi vidéki francia fogadót idéző háromszintes udvarház, legutóbb pedig Mátyás király korának fényűzését reinkarnáló" reneszánsz palota épült fel a kiszolgált magtárból. De mindezt még fokozza, és alkotó fantáziában is felülmúlni igyekszik a várfallal körülvett hét és fél hektáros élménybirtok, ahol a kisebb várost és falut kitevő jellegzetes középkori épületsorok ejtik ámulatba a látogatót. Lakóházak, nemesi paloták, gazdasági és különböző középületek, templom, számtalan mesterség korhű műhelye, vendégfogadók, vízimalom, lovarda és küzdőterek várják a rácsodálkozókat.

Az igazságos Mátyás király viaszfigurájával is találkozhatunk Fotó: Tóth Sándor

Az első hazai történelmi élménypark létrejöttéhez német, francia és olasz tematikus parkok adták az alapötletet, bár hasonló időutazásra a tengerentúlon is számtalan példa van: ilyen a nálunk kevésbé ismert dominikai Altos de Chavón, amelyet egy 16. századi mediterrán falu mintájára építettek fel. Bikalon is az öt évszázaddal korábbi idők, a reneszánsz korszak szellemiségét, pozitív életélményét akarják átadni az odaérkezőknek interaktív módon. Az élményhatások, látványos attrakciók mellett a mesterségek (gyertyaöntő, fafaragó, szobrász, ötvös, könyvkötő, bőrműves, pék, mézeskalácsos, ékszerkészítő, szabó és a többi) bemutatása s az ezek iránti érdeklődés felkeltése, tanítása a cél.

Az épületek remekül adják vissza a középkori városok hangulatát Fotó: Tóth Sándor

A reneszánsz kort, Mátyás király udvartartását és katonáit idéző több látványelemet is felfedezhetünk a birtokon. A reneszánsz palotán kívül ilyen a Fekete sereg szoborcsoport, de az igazságos király viaszfigurájával is találkozhatunk. Minden túlzás nélkül állíthatjuk, akár királyként is érezhetjük magunkat, ha betérünk a fogadóba, ahol kemencében sült húsok, sült kacsa, csülök, kemencés bab, tepsis burgonya, párolt káposzta és a kenyérlángos gasztronómiai élménye koronázza meg a napunkat.

A középkori városok, falvak hangulatát visszaadó remek építészek mellett saját szobrásza van az ősfás kastély- és élményparknak. A kortárs Gácsi Barna Ferenc szobrászművész újrealista, élethű szobrai, jellegzetes kerámiái hozzájárulnak azokhoz a felejthetetlen impressziókhoz, amelyekkel Bikalon gazdagodunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!