A sváb falu, amelyet látni kell

2019.12.22. 09:00

Akinek volt része a helyi vendégszeretetben, visszavágyik Gannára

Az első írásos emlék a Veszprém megyei Gannáról egy 1171-es oklevélen olvasható, a környék azonban már ezt megelőzően is lakott volt. Rengeteg római kori érmét találtak a térségben, valamint egy római villa is állt egykor a falu külterületén.

Polgár Bettina

A Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom építészeti előképe a római Pantheon volt

A török betörés után a terület két évszázadra elnéptelenedett. Erre az időközben elvadult tájra telepítették be a svábokat Stájerországból, Bajorországból és Burgenlandból 1748 és 1752 között. Az 1848- as szabadságharc idején még két külön települést alkotott Nagyganna és Kisganna, ezeket 1940-ben egyesítették. Egy évvel később a népszámláláson a falu lakosságának nagy része német nemzetiségűnek vallotta magát, akkorra már csaknem 900-an éltek a településen. A későbbi kitelepítések komoly megrázkódtatást okoztak, hiszen félezer ember kényszerült elhagyni otthonát.

A Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom építészeti előképe a római Pantheon volt
közösségi rendezvények számos érdeklődőt megmozgatnak Fotók: Polgár Bettina

Máig a település szimbólumának számít a Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplom, mely több mint félszáz Esterházynak biztosít nyughelyet. A források szerint a nagyszabású építkezés előkészületi munkái 1812- ben indultak, majd 1813-ban kezdődött a kivitelezés. A munkákat Charles Moreau francia építész tervei alapján végezték Josef Czehmaister és Franz-Josef Engel építőmesterek segítségével, valamint Josef Klieber szobrász közreműködésével.

A felső templomteret 1816- ban szentelték fel, tehát ekkor már állt az épület, és a kupola is elkészült. Ettől kezdve itt tartották a miséket, igaz, ekkor még egy ideiglenes faoltár állt a templomban. A ma is látható márványoltárt csak évekkel később, 1821-ben helyezték el itt. Az altemplom felszentelése 1818-ban történt meg, lényegében ekkor fejeződött be az építkezés. Matarényi Gábor pápai főesperes, csóti plébános szentelte fel az épületet, mellette pedig jelen voltak a környékbeli plébánosok, a pápai Esterházy-uradalom vezető tisztségviselői, a pápai huszárezred tisztjei. Nagygannáról 225 lakos, Kisgannáról pedig 90 lakos látogatott el a jeles eseményre.

A plébániatemplom építészeti előképe a római Pantheon volt. Fontos, hogy nem annak kicsinyített mása, de a hangsúlyos kupolaszerkezet, a kupola belső díszítőfestése – amely a Pantheon kupolájának a belső díszítését idézi – bizonyítja, hogy van köze egymáshoz a két épületnek. További érdekesség a kettős funkció, hiszen az épület plébániatemplom és családi temetkezőhely is egyben.

A templom különlegessége, hogy Európában egyedülállónak számít az altemplom kerek oltárára helyezett kettős korpuszú kereszt. Így két irányba lehet misézni egyszerre: az élőkért és a halottakért. Emellett 1863-ban IX. Piusz pápától a templom mindkét oltára kiváltságot kapott: mindazok, akiknek a lelki üdvéért misét mondtak ezeknél az oltároknál, teljes bűnbocsánatban részesültek.

A plébániatemplom, valamint a környék nyugalma számos látogatót vonz Gannára, több vendégház is található a településen. A falunapok, a nemzetiségi napok és más közösségi rendezvények szintén sok érdeklődőt megmozgatnak. Ezeken az eseményeken mindig megmutatkozik, menynyire összetartó és befogadó a terület lakossága.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!