Akadtak mekegő utastársak

Hároméves volt, amikor Magyarországra költöztek, akkoriban  még 14 napig tartott vonattal az út. Az egyetlen sínpálya miatt ugyanis minden nagyobb városnál be kellett várni a szemből érkező ellenvonatot... Lehet, hogy a hosszú utazás és a kultúraváltás már előre jelezte Némethné Becze Judit idegenvezetői pályaválasztását? Ő nem így emlékszik...

- Óvónő szerettem volna lenni... De már 17 évesen az idegenforgalom környékére tévedtem, hiszen állandóan hívtak tolmácsolni - kezdi a szakember, aki orosz édesanyja révén tett szert a nyelvismeretre. Édesapja Nováról vetődött leventeként a fagyos Szibériába, később egy villamos erőmű vezetője lett. A mínusz 30-35 fokban azonban elfagyott a térde, így a család az áttelepülés mellett döntött. A messziről jött leány (aki hivatalosan a Ludmilla névre hallgat, csak nagymamája keresztelte át Juditra) tehát szinte véletlenül sodródott a pályára, amit immár 35 éve űz. Az Expressnél kezdett, telepített idegenvezető volt Bulgáriában  - Várna,  Burgasz,  Nesebar - de legszívesebben Lengyelországba járt.

Később szinte az egész szláv terület hozzá tartozott, Oroszország, Csehország, Horvátország, majd a Baltikum is, Litvánia, Lettország, Észtország. Mint mondja, ha választhatna, az utóbbiban telepedne le. Tallin varázslatos település, még mindig őrzi a hanzavárosok  jellegzetességeit, a kereskedők   hagyományos viselete, fityulája rendkívüli bájt kölcsönöz  a város hangulatának. Kevésbé kívánkozik festő ecsetjére az,  hogy Finnországból üzemszerűen érkeznek kompokon az alkohol-turisták, akiket a kötetlen fogyasztás és az olcsóság vonz. Sokan ki sem szállnak, igaz, egy részük alighanem, egyáltalán nem is  tudna...

- Sokan azt hiszik, a munkánk annyiból áll, hogy csak járjuk a világot. A nehézségekbe már kevesebben látnak bele - folytatja Judit, aki ma a zalaegerszegi Best Holiday irodavezetője. - Pedig megesik, hogy az utasok éjjel kettőkor verik fel az embert, hogy azonnal szerezzen szerelőt, mert a szobában kiégett egy villanykörte, vagy csöpög a csap...

Hiába no, ha az idegenvezetői munka változott is az elmúlt évtizedek alatt, az emberi természet örök. Az utasokkal mindig történik valami, lássunk most néhány történetet a múltból.

- Herszonba, Zalaegerszeg testvérvárosába  rengeteg csoportot vittem a rendszerváltás előtt. Az volt az elvárás, csak azt szabad lefordítani, amit a helyi idegenvezető elmond. Azért persze az ember próbálkozott némi extrát is nyújtani. Egyszer, a szállodánk melletti gyönyörű parkban feltűnt egy nagy M betű... Azt gondoltam metró, s már szedtem is össze a csoportot, na majd mi most elmegyünk egy kis maszek városnézésre. Az M betű tövében széles gránitlépcső vezetett a föld alá, tempósan igyekeztem lefelé, mögöttem a harminc valahány utassal. A lényeg: az M betű férfivécét (muszkoje) jelölt... Ajtó persze sehol, mindjárt a boxokba, s az ott dolgukat végző férfiakba rontottunk bele... Máskor, még a '70-es években kisrepülővel utaztunk az országon belül. Elől mi, utasok, hátul meg a kecskék... Ahogy meg-megbillent a gép, már jöttek is előre, nagy mekegve.

Szívmelengető történetek is  akadnak a tarsolyában, hiszen az út során nagyon sok mindent megtud az emberekről.

- Horvátországba utaztunk, a csoportban volt egy 80 év feletti pár. Végig egymás kezét fogták, verseket szavaltak egymásnak... Kiderült, fiatalon egymásba szerettek, de mivel a lány szegény volt, a fiú meg gazdag, elszakították őket egymástól. A fiú külföldre került, családot alapított, a lány viszont egész életében várt rá. Hatvan év múltán meghalt a férfi felesége, ő pedig úgy döntött, megkeresi élete első nagy szerelmét. Aki  még mindig őrá várt... Ez az utazás volt az első közös programjuk. A  néni egyszer csak nagy szemérmesen félrehívott, s megkért, kaphatnának-e franciaágyas szobát. A nászutas lakosztályt kértem nekik. Igen ám, de a dupla ággyal dupla  takaró is járt. S az az asszony, aki soha életében nem osztotta meg senkivel az ágyát, egy szemhunyást sem volt képes pihenni a közös takaró miatt...

És vajon miként pihen az idegenvezető?

- Semmi esetre sem utazik... - szögezi le. - Nyaralni 24 éves korom óta nem voltam, hiszen a meleg hónapok általában munkával telnek. Fiatal koromban festeni tanultam, a manualitás iránti vonzódásom azóta is megmaradt, imádok varrni, az teljesen kikapcsol.


 
Kapcsolódó dossziénk: 
Turizmus