Rozsdaövezetből zöld kultúrpark

2022.05.08. 16:00

A Millenáris hangulatát nagy füves területek, fás ligetek, tavak teszik teljessé

Amikor Ganz Ábrahám 1844-ben öntödéjét megalapította Budán, nem gondolta, hogy a kis műhelyből alig egy ember­öltő alatt az ország fontos gépipari vállalata, majd az európai kontinens egyik legjelentősebb villamossági gyára válik. Az pedig legmerészebb álmaiban sem szerepelt, hogy kulturális, pihenő- és szórakoztatópark lesz az egykori gyár­telep helyén.

OS

A sétautak három, gomba formájú építményben futnak össze

Forrás: Millenáris, Napló

A Millenárist sokféle jelzővel illetik, mivel a főváros és talán Európa egyik legkülönlegesebb, sokszínű szolgáltatásokkal rendelkező, hatalmas zöld parkja. Kulturális központ, szabadidőpark, turista- és gyerekparadicsom, attraktív kiállítóhely, sokoldalú rendezvényhelyszín, és sorolhatnánk. Mindez pedig a 2000-es években elkezdődött nagyszabású revitalizációnak köszönhető, amely a Millenárisnak teljesen új, látványos arculatot adott. 

A közel 700 négyzetméter felületű tó az élővizek világát jelképezi
Forrás: Osváth Sarolta

Tudni kell, hogy az egykori Ganz-gyártelep a XX. század második felében hosszú évekig lepusztult rozsdaövezetként ékelődött be Budán a forgalmas Margit körút, a Széna és a Széll Kálmán tér, a Duna, a Rózsadomb és a budai Várhoz közeli városrész közepébe. A terület rehabilitációja során a megmenthető ipari épületeket műemlék jellegüket megőrizve ötvözték a modern építészet alkotásaival. A Millenáris Park 2002-ben a műemléki gyárcsarnokok újraformálásáért Europa Nostra-díjat kapott. A Millenáris sajátos hangulatát a környezet- és klímatudatosan megtervezett hatalmas füves területek, fás ligetek, tavak teszik teljessé. Mostanra két különböző időben kialakított, de egymással harmóniában létrehozott park jött létre: a Millenáris és a Széllkapu park, az előbbi még 2001-ben nyílt meg, az utóbbi 2020 nyarától fogadja a látogatókat. A Millenáris együttese ma már a főváros olyan attrakciója, amely nemcsak a városlakók, hanem a vidéki és külföldi látogatók számára is élményeket nyújt. Különösen a „régi” Millenáris Park, a kulturális központ, ahol az elsők között felújított Nagycsarnok folyamatos kiállítóhely. Az idei év szenzációja az Álmok álmodói 20 című interaktív tárlat, amely magyar tudósok tudományos és technikai vívmányait mutatja be, húsz évvel az első, azonos című kiállítás után, de teljesen új tartalommal. Újjávarázsolva megnyílt a Nemzeti Táncszínház, felújították az Üvegcsarnokot, amelyben rendezvények kapnak helyet. Alapos átalakításon esett át a Fogadóépület is, a Millenáris családi majálisa keretében május 1-jén már birtokba is vették a zeneszerető gyerekek és szüleik. 

Forrás: Hlinka Zsolt / Millenáris, Napló

A Széllkapu parkot attrak­tív, korszerű pihenőhellyé formálták, 350 tonnás acélszerkezetű, zöld növényekkel befuttatott függőkertje a legnagyobb Közép-Európában. A magasból gyönyörű kilátás nyílik az úgynevezett origami parkra. Körülötte napozóágyak szolgálják a látogatók kényelmét, de élvezhetjük egyebek közt a 150 cseresznyefából kialakított liget szépségét. A pihenőknek 355 előnevelt fa nyújt árnyat, a kellemes hangulatról pedig több tízezer évelő és színes virágú hagymás növény gondoskodik. A park Margit körúti főbejárata mellett levegőt hűtő digitális vízfüggöny működik, miközben a lehulló vízcseppek látványos alakzatokat, betűket, szavakat formálnak. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!