Utazó

2009.07.29. 07:27

Időutazás Drezdában

A második világháború után porig rombolt Drezda ma Európa egyik legszebb városa. Az évtizedekig fennálló szocialista hatalom nem osztotta bőkezűen a sajnálatát, és aligha sietett a helyiek segítségére. Ma azonban ez a város modern, ragyog, a keletiek pedig még hírből sem ismerik a pesszimizmust. Miért? Talán ismerjük meg őket irigykedő kíváncsisággal, és próbáljuk ki a bevált receptjüket.

PLT

Időutazás bebarangolni a történelmi belvárost, és kellemes kirándulásokat tenni a gyönyörű zöldövezetekben. Az Elba egyik partján a barokk nevezetességeket és csodálatos kincseket kapom lencsevégre, míg a folyó túloldalán a zöld természet szépségében lubickolok. Az egykori világháborús romok egyetlen kavicsát sem lehet fellelni, de a szocialista időket idéző felújítatlan, szürke betontömbök is csak mutatóban ácsorognak a belvárosban. Drezdát az eredeti alaptervek szerint építették újjá, és az 1989-es egyesítés után kezdődött rekonstrukciónak köszönhetően ma a szász tartomány gyöngyszeme.

Budapest kistestvérét vélem felfedezni ebben a gyönyörű városban, és néhol olyan érzésem van, mintha ismerném ezeket az utcákat. De talán mégis a helyiek közvetlen, barátságos viselkedése miatt érezheti magát otthon egy ide érkező turista. A drezdaiak szerethető bájjal gyakorolnak önkritikát, és szórakoztató a humoruk. A bevállalós szászok még az UNESCO fenyegetésére sem riadtak meg. A Világörökség Bizottsága 2004-ben világörökségi címmel ismerte el Drezda páratlan szépségű barokk belvárosát és az Elba-völgy táját. A helyiek azonban nem sokáig élvezték a turistacsalogató elismerést, mert a gyakorlati szempontok előbbrevalók voltak számukra. A belvárosi átmenő forgalom csökkentése céljából négysávos út építésébe fogtak. Az UNESCO szerint ez súlyosan torzítaná a védett látképet, ezért a címmegvonási ígéretüket ez év júniusában beváltották. 

A korábbi figyelmeztetésre fittyet hányva a lakosok megszavazták az útépítést, hiszen ez a célszerűség aligha csorbítja a város szépségét és a fejlődésért tett eddigi erőfeszítéseiket. A turista pedig szinte mit sem sejt az egészből, és UNESCO-cím nélkül is megörökíti a város nevezetességeit, akár még az építkezést is.
A látnivalók egymás után sorjáznak az Elba partján, és mielőtt előrántjuk a fényképezőgépet és vég nélkül fotózunk, igyunk egy jó kávét, feltétlenül tejszínnel, a Guinness-rekordok könyvébe bejegyzett, a világ egyik legszebbnek elismert tejüzletében, a Pfunds Molkereiban. Bár otthon is végezhetjük ezt a reggeli rituálét, azonban érdemes említést tenni, kinek köszönhetjük ezt. A drezdaiak ötlete nyomán ízesíthetjük a kávét tejszínnel. A viszontagságos idők miatt a helyiek azonban sokáig nem ismerték a kávézós turistaéveket.

A második világháború után a szovjet rezsim nem hordozta tenyerén Németország keleti területét, és az ott élő társadalom sokat szenvedett az elnyomó hatalom maradisága miatt. Az újraegyesítés jelentette a szocialista országrészen élők remélt szabadságát, de a nyugati "szomszédtól" való lemaradás Németország számára óriási anyagi áldozatot követelt. A sokba került, felzárkózott keletnémet országrész azonban a mai napig úgymond a "szőnyeg szélén áll" és előítéletekkel néz szembe. A történelemkönyvek által kihagyott részek vagy az apró betűs szövegbe csempészett hiányos információk nem mutattak rá, valójában hogyan élték meg a történelem hányattatásait a keletiek. A drezdaiakat személyesen megismerve tágabb képet kaptam az érzéseikről.

Húsz évvel ezelőtt omlott le a Németországot kettéválasztó fal. A patinás Prager utca egyik kávézójában ücsörögtem, éppen ott, ahol 1989. október 3-án kirobbant a felkelés. Ezen a mozgalmas éjszakán fordították meg az egymással szövetkezett lelkes német fiatalok a történelem kerekét. Menekülni akartak a bezárt országukból, és a szabadságukért demonstráltak. Mindenáron a határmegnyitást követelték, és tüntetőleg, félelem nélkül a síneken, gyalogosan vágtak neki Prága felé.

Megdermedve hallgattam egy elsők között Magyarországra menekült tősgyökeres drezdai vallomását, amikor arról mesélt, hogy a mozdonyvezetők rettegve vezették a beérkező éjszakai járatokat, mert csaknem húszezer ember rohant a sínpályákon. A vasutasoknak nem sok választásuk volt, mert a rendőrök a fejükhöz pisztolyt szegezve kötelezték őket a továbbhaladásra. A drezdai felkelők kitörése lavinát indított el Németországban, majd 1989 novemberében lebontották a berlini falat és újra-egyesült az ország.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!