Utazó

2008.10.15. 07:40

A szuperhatalom

Kína, a gazdaságát ügyesen, kapitalista minta alapján átalakító, de pártállamként funkcionáló, 1,3 milliárd lakossal bíró állam immár nemzetközi kérdésekben megkerülhetetlen szuperhatalom. Amúgy rendezett, elképesztően fejlett, kimondottan érdekes ország.

PLT

Kína a földgolyó harmadik katonai, valamint második gazdasági potenciálja, a legnépesebb állama, továbbá nemzetközi befolyását erősíti, hogy a szélrózsa minden irányában - leginkább Délkelet-Ázsiában és a fejlett, nyugati államokban - jelentős kínai etnikum él. 

A világ minden ötödik embere jelenleg is kínai, a közelmúltban napvilágot látott felmérés szerint az ország lakossága 2020-ra eléri az 1,44 milliárdot. 

Pedig a pártállami vezetés mindent elkövet, hogy a népesség ne szaporodjon a korábbi évtizedekben megszokott ütemben: az egygyermekes családmodellt helyezték előtérbe, komoly támogatásra csak az számíthat, aki egyetlen utódot vállal. 

A hetvenes években születésszabályozást vezettek be, ami a népszaporulati rátát ugyan a felére csökkentette, de a növekedés még így is hatalmas, egy év alatt tízmillióval vannak többen. Amennyi hazánk lélekszáma.

A nyáron, az ötkarikás játékok ürügyén három hetet töltöttem Pekingben, korábban mindössze egyszer jártam itt, 2000-ben. 

Akkoriban a fővárosi emberek jelentős része még roppant szerény körülmények között, hutongokban lakott, amelyek szegényes, földszintes épületek, inkább mondhatóak viskónak, mint házikónak. Hétszáz éven át a fővárosiak ilyen otthonokat építettek, a porladozó sikátorlabirintusokban élt a helyiek jelentős része. 

Nyolc éve még a fakultatív kirándulások talán legnépszerűbbje volt a hutongtúra, napjainkra ez lekerült a napirendről. Lehet, csak az olimpia idejére, ám egy biztos, az ember bármerre járt az ötkarikás játékok idején, kizárólag felhőkarcolókat látott. 

A selyempiacnak otthont adó bádogvárost egy modern, sok-emeletes plazába költöztették, a közel évtizede még érzékelhető nyomor napjainkra a múlt ködébe veszett. 

Eleinte azt hittem, nem a korábbi évtizedekben lesajnált Kínában, hanem valamelyik amerikai nagyvárosban múlatom az időmet. 

Persze, aztán bárki gyorsan megbizonyosodhat, hogy nem a tengerentúlon, hanem Ázsiában tartózkodik, ugyanis az utca emberétől bármely idegen nyelven kérdez, választ nem kap. A helyiek csak a sajátjukat ismerik.

Az ötkarikás játékok szervezői ugyan korábban azt ígérték, hogy az önkéntesek kiválóan kommunikálnak majd legalább angolul, ez nem, illetve alig valósult meg. 

A távolságok amúgy félelmetesek voltak, két, kis túlzással összeérő, ötkarikás versenyhelyszín főbejárata legalább tízpercnyi gyalogtúrára volt egymástól, a szomszédos metróállomások is kilométerekre helyezkednek. 

Itt a távolság mást jelent, mint otthon. - Öt percre van - mondta az önkéntes, amikor a buszmegállót kerestük, s ötven perc múltán meg is találtuk. 

A peremkerületeket is figyelembe véve tizenhétmilliós metropolisban a taxisok is bizonytalanul közlekedtek, egymást kérdezgették, ugyanis legtöbbjüknek fogalma sem volt arról, merre jár éppen.

Az egyik fuvarossal mi is megjártuk. Érdeklődő honfitársam az útikönyveket szorgalmasan bújva kitalálta, Kína legkiválóbb vendéglátóegységét feltétlenül meg kell látogatnunk. 

A pub pontos címét kiírta a könyvből, s nagy lendülettel mutatta is a személyszállító kisiparosnak. Emberünk bólintott, majd elvitt bennünket a görög nagykövetséghez. Mivel gyorsan kiderült, hogy az éjszakai órákban a külképviseleten nem fognak sört felszolgálni, indultunk is haza, egy másik taxissal.

Tehát akadtak hibák, de amúgy végig az volt az érzésem, ebben az országban rend van. Idegenvezetőnk a Nagy Falhoz szervezett kirándulás során említette, Kínában ma már nem bűn gazdagnak lenni. 

Az 1,3 milliárd lakosból mintegy 50 millió - mint Spanyolország teljes lélekszáma - elképesztően jómódú, tehát hatalmas piacot jelent a világ kereskedelmét uraló multicégek számára. 

Bár kerékpár is van még bőven, félelmetes autócsodák is hegyekben állnak a parkolókban. Azért senkit sem üldöznek, mert kinőtte magát, s bármit megvásárolhat. 

Azt viszont nagyon nem szeretik, ha valaki szándékosan átvágja az államot vagy üzleti partnerét. 

Megint az évek óta Pekingben élő idegenvezetőt idézem: egy olyan, nagy értékre elkövetett csalás során, amit nálunk jobbára felfüggesztett börtönbüntetéssel, esetleg két-három év letöltendővel megúsznak, ott harminc-negyven embert menthetetlenül felakasztanak. Ami nem feltétlenül jó, ám még mindig gyakorlat.

A 2008-as olimpia, a pazar létesítményrendszer véleményem szerint ismét rávilágított: nekünk, magyaroknak felesleges olimpiai rendezésről álmodozni. Ehhez kis ország vagyunk, ráadásul, bár szeretnénk, a gazdaságunk nem dübörög annyira, amennyire kellene. 

A létesítményeket talán fel tudnánk húzni határidőre - bár azt is kétlem -, de a játékok végeztével mit kezdenénk a hatalmas komplexumokkal? 

Mert mindent visszabontani azért nem lehet. Kínának a hasznosítással sem lesz gondja. Mert 1,3 milliárd ember lényegesen könnyebben kihasználja az arénákat, mint tízmillió.

Ezek is érdekelhetik