Utazó

2008.06.25. 07:14

<u>Túrák szárazon és vízen</u>

Bár hazánkban egyelőre még gyerekcipőben jár a vadvízi evezés, Közép- Európa gyakorlatilag egyetlen, szinte teljesen szabályozatlan folyója, a Mura erre is kiváló lehetőséget kínál. Persze mielőtt nekiindulunk a vízitúrának, nem árt számba venni, hogy a kajakon, kenun, egyéb vízi járművünkön kívül még mi mindennel kell rendelkezzünk ahhoz, hogy vízre szállhassunk.

PLT

A Mura ugyanis határfolyó, Muraszemenyétől Őrtilosig tartó magyar szakasza végig tájvédelmi körzet, ennélfogva a felkészületlen turista könnyen a hatóságoknál is bajba keveredhet.

Túránk előtt tehát mindenképpen kérjünk engedélyt az illetékesektől - mivel az egykori határőrség időközben integrálódott a rendőrségbe, a szükséges papírokkal a határrendészeti feladatok ellátásával is megbízott Zala Megyei Rendőr-főkapitánysághoz kell fordulni. 

Erről a kötelezettségről semmiképpen ne feledkezzünk meg, ellenkező esetben megtörténhet, hogy a kirándulás egy fogdában ér véget. Engedélyt kell kérnünk a nyugat-dunántúli környezetvédelmi felügyelőségtől is, az általuk kiadott dokumentum egyébként a legapróbb részletekig előírja majd, hogy mit tehetünk a túránk során.

Csakhogy a papír sem minden, a Mura ugyanis nemcsak határ-, de meglehetősen veszélyes, időről időre magának áldozatot követelő, tehát valóban "vad" folyó. Érdemes tehát - amennyiben mi magunk nem volnánk azok  -szakképzett, rutinos túravezetőhöz, annak csapatához csatlakoznunk. Ez azért is előnyös, mivel így baj esetén közel a segítség. 

S nem véletlen, hogy ennyit emlegetjük a bajt: a Mura medre teljesen szabályozatlan, kotratlan, a csónakokat fatörzsek veszélyeztetik, az úszó tárgyakat vagy embereket örvények ragadhatják magukkal. No persze, sokak szemében éppen ezért lehet vonzó a folyó.

Merthogy egy néhány órás vízi út a Murán semmivel össze nem hasonlítható élményt jelent. Muraszemenyétől - a legtöbb túra innen, a dél-zalai település határában, kissé nehezen megközelíthető partszakaszról indul - egészen Őrtilosig, a Mura és a Dráva összefolyásáig lehet elevezni. Helyenként valóban vadregényes tájak várnak ránk: háborítatlan szépségű partszakaszok, vízbe lógó lombú fák, virágos rétek között kanyarog az utunk.

Természetvédelmi szempontból a legértékesebb, túránk által érintett területek a kavicszátonyok: ezeken azonban éppen a rajtuk kialakult élővilág miatt szigorúan tilos kikötni. Ellenben a csónakokból megfigyelhetők rajtuk az érintetlen növénytársulások. 

A madárbarátok feltétlenül vigyenek magukkal messzelátókat az útra: kislilét, billegető cankót, fekete gólyát, a ragadozók közül pedig egerészölyvet, ritkán barnakányát, a nagyon szerencsések akár rétisast is láthatnak. A látványvilágot pedig jól kiegészíti a part menti fűz-nyár ligeterdőkben megbújó énekesmadarak koncertje.

Sajnos a civilizációtól itt sem lehet teljesen megszabadulni: negyedóránként, félóránként lakott települések közelébe érünk, murarátkaiak, tótszerdahelyiek, molnáriak - másik oldalról pedig horvát gazdák - földjei terülnek el a folyó közelében. A legnagyobb megpróbáltatás is egy emberi alkotás miatt vár ránk - legalábbis ezen a nyáron -, hiszen Letenyénél épül az új Mura-híd. Emiatt megfelelő távolságban partra kell szállni, és mindent kézben átvinni az építkezés túloldalára.

Ezután már háborítatlanul csoroghatunk a folyón, persze továbbra sem árt az óvatosság. Molnári közelében például egy nagy kavicszátonyra kell vigyáznunk, amelyen könnyen megfeneklik a csónakunk. Igaz, ez a hely egyúttal remek lehetőséget kínál egy kis pihenőre: a parton az elmúlt évtizedek során közkedvelt, ám illegális strandot alakítottak ki az emberek, ahol kényelmesen elkölthetjük ebédünket vagy éppen uzsonnánkat.

A teljes magyarországi Mura-szakaszt végighajózni kívánók előtt ekkor még mindig jó néhány kilométer áll: ők az őrtilosi Szent Mihály-hegy lábáig, a Dráva-torkolatig eveznek. 

A már Somogy megyéhez tartozó település közelében kialakított kikötőhely gyakran ad otthont vízi túrázóknak, kiépített út vezet innen a faluba, ahol feltölthetők az esetleg megcsappant készletek. Végállomásként pedig érdemes megtekintenünk a hegy tetején álló templomot, amely több száz éve uralja a környék legmagasabb pontját.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!