zalaegerszegi előadás

2018.05.28. 10:00

Hogy lesz a krízisből lehetőség? Beszélgetés Vicsápi Natália életvezetési tanácsadóval

Nemrégiben még nyomdatulajdonos Magyar létére Szlovákiában az Év vállalkozója (2010), az Év nője (2012); ma pedig profi kivitelű meghívón elvonulásra, azaz az önismeret megszerzésére és az egoista életvitel elengedésére hív. Könyvében fordulatokban bővelkedő életével ismerkedhetünk meg.

MATYOVSZKY MÁRTA

Vicsápi Natália életvezetési tanácsadó Fotó: A szerző

Zalaegerszegen, a Daday Manufaktúra szemlélettágító-formáló programjai keretén belül zajlott előadása után beszélgettünk. Harmincnégy éve ellenére sokat megélt: élvezte a maga létrehozta nyomdai vállalkozás teremtette anyagiak lehetőségeit –bundák, kocsik, nyaralók és nyaralások–, majd 4 éve egy üzleti csőd felismerésekre, komoly pálfordulásra késztette.

Vicsápi Natália életvezetési tanácsadó Fotó: A szerző

– A jelentős váltás milyen hozadékokkal járt?

– Kívülről ugyanúgy nézek ki, ugyanaz a nevem, de teljesen más minőségű az életem: jó érzésekkel élek, tudok boldog lenni, kiléptem a régi mókuskerékből.

Meglehetősen széles körű – egzisztenciális, egészségügyi, magánéleti – csapás következtében lépett erre az útra, azt követően, hogy terapeutáknál keresett segítséget. Képezte is magát, de a saját élmény érlelte terapeutává önnön magát is…

– Kemény önismeret volt az eleje. Sokkal nehezebb szembenézni önmagunkkal, mint csődbe menni. A folyamatban többször jutottam el addig, hogy feladom, és inkább még párszor csődbe megyek. Szerencsére fogták a kezem, így továbbléptem és beleszerettem a tudatosságba, rájöttem, semmi másnak nincs értelme az életben. Tanultam, képeztem magam. Mentorom Csattos Ilona, a külföldiek közül Osho és Eckhart Tolle tanításait említem.

– Minek tulajdonítja, hogy önből kvázi tanító vált?

– Sokan olvassák őket, de nem értik meg. Amíg az ego olvas, addig nem azt olvassa, ami oda van írva. A tudatosság azt jelenti, hogy a valóságot látod. Annak megfelelően, ahogy éljük az életünket, a saját hitrendszerünkön keresztül fordítjuk le azt, amit látunk, hallunk, magyarázunk. Sok ember elmegy előadásokra, de a saját hitrendszerén keresztül hallgat.

– Négy év nem nagy idő, a formát, ahogy itt prezentálta tudását, maga dolgozta ki, vagy ez franchise?

– Ez maga a tudatosság. Az embernek végig kell mennie ezen a felismerésen. Mindegy, hogy honnét tanulod meg, a lényeg az, hogy lásd, menj végig rajta, tapasztalj. Azt mondja, rövid a négy év? Nálam, maximalista, ego orientált módon, másfél évig tartott, hogy elfogadjam, beengedjem, megéljem, tapasztaljam, és meglássam a valóságot. Számomra ez a másfél év is nagyon hosszú idő volt.

– A megnyilvánulásaiban többször van vallásos utalás. Szerepe van a módszerben a vallásnak?

– A Jóisten, a buddhizmus, mindenki a tudatosságról beszél. Az ő szavaikat is az ego hallgatta meg és értette meg – vagy félre – valahogyan. Gyönyörűségben élünk itt. Csoda a világ, amit valaki megteremtett, és ami úgy tökéletes, ahogy van. Minden reggel följön a nap és minden este kibújnak a csillagok, és valami fantasztikus hogy ennek a részei vagyunk. Ezt valaki Istennek hívja, más univerzumnak, Buddhának, vagy Krisnának, de valójában mindenki ugyanarról beszél.

– A személyiségében beállt fordulat a környezetére milyen hatással van, a csodálkozáson, az értetlenségen, a meglepetésen túl?

– A mentorom fogalmazott így, hogy a régi és az új Nati között ég és föld a különbség. Sokszor azt látom, hogy az emberek, akik a régi Natit ismerték, olykor értetlenül állnak. De elfogadják, sőt mernek segítséget kérni.

– Mi lett a vállalkozásával, a nyomdával?

– A nyomda a mai napig működik, de nem nekem.

– A gyerekei számára mit jelent az új élete?

– Tudatosan megegyezünk, mi az az énidő, amikor anyu-lánya-fia napok vannak, és akkor szigorúan jelen vagyok. Azelőtt ez nem volt.

– Az az életnívó, amin ön élt, s amin most is él, sokak számára a felső tízezer élete. Van-e anyagi korláta az ön által megtapasztaltaknak?

– Nincs. Számomra nincs olyan, hogy felső tízezer.

– De azok számára, akik létproblémákkal küzdenek, lehet. Azt mondhatják: Nati most is fönt van.

– Ez megint nézőpont kérdése. Aki ismer, vagy aki egyszer meghallgat – lehet, hogy külalakra az az első benyomása, hogy a Nati fönn van, de mivel a Nati ember és a Nati őszinte, az őszinteség megszólítja őket, és igen, jönnek emberek! Ki mondhatja meg, mi a kis probléma, meg a nagy probléma? Mindenkinek a sajátja a legnagyobb. Alázat nélkül nem lehet emberekkel foglalkozni. Kell, hogy mindenkit elfogadjak.

– A mai előadáson szociológiai szempontból jól körülhatárolható kör ült. Tart-e előadást kvázi utcáról bejött embereknek?

– Hogyne. Tartottam road show-t, ami ingyenes volt. Bárki bejöhetett. Tudom és teljes mértékben tisztában vagyok vele, hogy csak az fog odajönni, akinek éppen dolga van velem. Azok fognak jönni, akik hajlandók változni, vagy épp eljutottak életüknek abba a stádiumába, hogy változni szeretnének. Az, aki elfogadja a sorsát és azt mondja, hogy nekem ezt dobta a gép, nekem ez jutott – ő nem fog eljönni és nem fogja keresni, hogy is lehetne mégis másként. A szabályos marketing helyett a szájhagyomány útján jutnak hozzám az érdeklődők. Valaki eljön. Látja, hogy működik a tudatosság. A tudatosság, tegyük hozzá, nem módszert jelent. A módszer csak ideiglenes megkönnyebülést adhatna, ha az egyén meg nem látná a valóságot. Észrevételezi például a család, vagy a környezete a változást, és már küldik is a kollégát, a családtagot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!