Érdekes felfedezés

2018.06.24. 13:16

A hangoskönyv nagyobb hatást gyakorol ránk, mint a film

A történetmesélésnek ez a módja – a filmekkel és a televízióval ellentétben – jobban ösztönzi a hallgatóságot arra, hogy maguk képzeljék el az eseményeket.

Mother and daughter looking at book together, girl resting head on arms

Egy friss tanulmány szerint ha felolvasnak nekünk egy történetet, érzelmileg sokkal inkább bevonódunk, mint ha tévéműsort vagy filmet néznénk, és ez még akkor is így van, ha nem is vesszük észre – írja az Independent.

A University College London kutatása azt sugallja, hogy ha hangoskönyvet hallgatunk, az olyan élettani-fiziológiai változásokat okoz, mint a pulzusszámunk növekedése vagy a testhőmérséklet terjedése a testen keresztül. Ezek a testi reakciók erősebbek, mint amiket a képernyő nézése közben produkálunk.

A kísérlet során a tudósok 103 különböző korosztályú résztvevővel hallgattattak különböző könyveket, és az arra adott fiziológiai válaszaikat összevetették azokkal a testi reakciókkal, melyeket ugyanazon könyvek filmes adaptációi láttán adtak. A tanulmány magában foglalta például a Trónok harca című nagysikerű sorozat és a Lány a vonaton című mű könyves és filmes adaptációit is.

Az eredményekről az UCL kísérleti pszichológia tanszékének vezetője, Joseph Devlin elmondta, hogy nagyon erős statisztikai bizonyíték van arra, hogy az érzelmi és élettani válasz erősebb volt az audiokönyvek hallgatásakor, mint a vizuális történetek megtekintésekor.

Ez a jelenség ugyanúgy fennállt a különböző történetek, életkorok és a demográfiai eltérések esetén is, állítják a kutatók.

Ugyanakkor a résztvevők sokszor saját maguk sem észlelték, hogy az adott válaszuk kifejezetten erős volt. A kísérletben résztvevők azt mondták, hogy a képernyőn látott jelenet jobban izgalomba hozta őket, ugyanakkor a testük reakciói másról tanúskodtak.

A résztvevők pulzusa körülbelül percenként két ütéssel volt gyorsabb akkor, amikor hangoskönyvet hallgattak. A testük két fokkal volt melegebb, és a bőrük kis mértékben jobban vezette a hőt ahhoz képest, amikor képernyőn követték a történetet.

A kutatók számára még mindig nem világos, hogy az audiokönyvek miért képesek ilyen erősen bevonni az embereket. Ám a szerzők azt sugallják, hogy ez azért van, mert a történetmesélésnek ez a módja – a filmekkel és a televízióval ellentétben – jobban ösztönzi a hallgatóságot arra, hogy maguk képzeljék el az eseményeket.

Ez volt az első alkalom, hogy tudományos módszerekkel mérték fel egy történet fiziológiai és érzelmi hatásit. A tanulmányt nyomtatásra előkészített formában, online publikálták egy szerveren a „Narratív elkötelezettség mérése: A szív elmeséli a történetet” címmel.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: AFP / Sigrid Olsson / Altopress / Photoalto

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!