Újudvar

2016.08.07. 17:02

Újudvar lakói becsülik a múltjukat, s azokat, akik előttük jártak

Újudvar - Ma délután adták át a településen a a nemrég elkészült magyar történelmi emlékparkot és a felújított temetőt.

Horváth-Balogh Attila

A tavaly megújult óvoda mellett kialakított történelmi emlékparkban a polgármester, Jakab Sándor köszöntötte a megjelenteket.

– A magyar történelmi emlékpark a jövőben fontos szerepet tölt majd be életünkben – hangsúlyozta. – Ez a hely lesz az, ahol valamennyi állami ünnepünkön tisztelgünk a magyar történelem legnagyobb hősei előtt. Ez a park egy újabb közösségi tér és találkozóhely is lesz a fiatalok számára, de a jövőben több civil egyesületi rendezvényt is szervezünk majd ide.

Bene Csaba, a megyei közgyűlés alelnöke, Cseresnyés Péter államtitkár és Jakab Sándor polgármester vágta át a nemzeti színű szalagot az emlékpark avatásán, melyet Molnár Attila plébános áldott meg (Fotó: Gergely Szilárd)

Jakab Sándor kifejtette: az emlékpark kialakítása során felújították az egykori millenniumi park épen maradt elemeit, s ezek mellé telepítettek 7 tölgyfát a honfoglaló vezérek emlékére, elhelyeztek egy közel 6 tonnás, a Trianon előtti Magyarországot formázó bazalt emlékkövet, és egy magyar nemzeti lobogót, melynek párja a dalosi hegytetőn, 302 méter magasan található. A temetőben pedig egyebek közt megújult a ravatalozó és 1,2 kilométernyi út készült – mindez közel 9 millió forintból, amit az önkormányzat biztosított.

Az eseményen az elődök dicsőségét és az  újudvariak áldozatkészségét méltatta Cseresnyés Péter államtitkár, országgyűlési képviselő, valamint Szűcs Imre plébános is. Az avatóünnepséget az Újudvari Dalkör színesítette hazafias dalaival.

Címkék#Újudvar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!