Tótszerdahely

2015.12.09. 09:24

A fiatalok a középpontban

Tótszerdahely – Október elsejétől működik ténylegesen is a Stipan Blazetin Horvát Művelődési Intézet. Azóta már számos programot sikerült megvalósítani, mondta Vargovics Józsefné, az intézet megbízott vezetője.

Horváth-Balogh Attila

Az intézet – melynek működését az országos horvát nemzetiségi önkormányzat finanszírozza – a Mura-mente horvát ajkú lakossága hagyományainak megőrzését, átörökítését tűzte ki célul.

– Megalakulásunk után a megyei horvát nemzetiségi önkormányzat képviselőinek és a zalai horvát vezetőknek a bevonásával kidolgoztunk egyfajta programot, egyelőre az év végéig – bocsátotta előre Vargovics Józsefné. – Legfontosabb célunkként a horvát kulturális hagyományok megismertetését, nemzetiségi szokások gondozását határoztuk meg. Rendkívüli jelentőségűnek tartjuk a horvát nyelvtanulás lehetőségének biztosítását a Mura-menti településeken, elsősorban a fiatalokra fókuszálva – ez utóbbi egyébként igaz a rendezvényeink, programjaink esetében is. Ezen kívül terveink közt szerepel a különböző nemzetiségi ünnepek, konferenciák, fesztiválok szervezése, a nemzetiségi hitélet erősítése horvát nyelvű hitéleti találkozók, programok, zarándokutak szervezésével. Ugyanis azt is fontosnak tartjuk, hogy a horvát ajkú híveknek minél gyakrabban legyen módjuk anyanyelvükön hallani az imádságokat.

Vargovics Józsefné, a Fedák Kúriában működő intézet megbízott vezetője Tislér István polgármesterrel egyeztet az épület előtt Fotó: Gergely Szilárd

Vargovics Józsefné arról is beszélt: a jövőben szeretnék még szorosabbra fűzni a kapcsolatot az anyaországgal az oktatás, a kultúra és a turizmus terén.

Nem annyira a jelennek, inkább a jövőnek, a majdani históriaíróknak jelenthet majd sokat, ha sikerül megerősíteniük az adatarchiváló munkát, amiben bizony, vannak lemaradásaik – ez napjaink nemzetiségi munkájáról szóló médiatudósítások összegyűjtését és megőrzését jelenti. Továbbá – fűzte hozzá – szeretnének szakmai támogatást is nyújtani a térségben dolgozó nemzetiségi kulturális és civil szervezetek számára.

– Ennek jegyében rendeztük meg a helyi horvát nemzetiségi önkormányzatokkal közösen Tótszerdahelyen a Mura menti őszi irodalmi napokat, Murakeresztúron, Nagykanizsán, Tótszerdahelyen, Fityeházon, Molnáriban, Tótszentmártonban és Letenyén az iskolákban, illetve az óvodákban tamburaoktatást és néptáncoktatást támogatunk, november közepén horvát tini tehetségkutatót (Murakeresztúr), Márton-napot (Tótszentmárton), horvát kórusok találkozóját (Szepetnek) rendeztünk, Semjénházán pedig az adventi hagyományokról szóló rendezvényre került sor a közelmúltban – hallottuk a megbízott vezetőtől. – Utóbbit különösen értékesnek tartottam, ugyanis ezen a szépkorúak mutatták be a Mura-mente régi adventi hagyományait a fiataloknak, köztük a legfiatalabbaknak, a legkisebbeknek. Múlt hétvégén Zágrábba indult két busz zarándoklatra az intézet anyagi támogatásával. Az egyik busz a horvát iskolák diákjait vitte, a másik pedig azokat az embereket, akik egész évben segítettek a nemzetiségi rendezvények megszervezésében és lebonyolításában a településeken. A zágrábi katedrálisban horvát nyelvű szentmisén vettünk részt és természetesen, megnéztük a várost is. Most szombaton, 19.15 órakor a nagykanizsai Felsőtemplomban adventi hangversenyre kerül sor, a Nagykanizsai Horvát Tamburások és a piarista iskola énekkara lép fel. Az év december 20-án, a tótszentmártoni hagyományos betlehemi bemutatóval zárul.

Vargovics Józsefné hozzátette: jövő évi programjaik egyelőre képlékenyek, hiszen költségvetésük még nincs, de az biztos, hogy azok középpontjában is az új generáció áll majd. Hiszen  egyszer át kell majd adni nekik a stafétát, a Mura menti horvátság ügyét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!