kamara

2017.11.24. 13:47

Szoros együttműködésben a kamarával

Gyakorlati képzőhelyek minősítésében részt vevő szakemberként már családi vállalkozása indítása óta együttműködik a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával Varga Sándor. Az általa vezetett keszthelyi cég – mely közel húszéves múltra tekint vissza – hajómotorok forgalmazásával, beépítésével és szervizelésével foglalkozik.

Keszey Ágnes

Fotó: Keszey Ágnes

A keszthelyi cég a Volvo Penta képviselőjeként és magyarországi generálimportőreként dolgozik: a hazai képviseletek kiszolgálását és segítését, alkatrésszel való ellátását végzi. Emellett egy másik márka, a Tohatsu motorok importőreként is tevékenykednek.

Fotós: Keszey Ágnes

- A vállalkozás megalakulásakor egy iskola gyakorlati oktatásvezetője voltam. Eredetileg gépész végzettségű vagyok, amit később több diplomával is sikerült megtoldanom, folyamatosan képeztem magam. Négy diplomát szereztem: az utolsó a vállalkozásmenedzselési szakmérnök szak volt, mivel az iskolában vállalkozási ismereteket is oktattam – szólt magáról Varga Sándor.

A családi vállalkozást – melyben feleségével együtt dolgozik – közel húsz éve alapították, Varga Sándor a cég ügyvezetője. Két alkalmazottat foglalkoztatnak. A cégvezető büszkén meséli, hogy több éven keresztül – a forgalom alapján – a Volvo európai top tíz cége között volt a Varga & Társa Kft. A cég forgalma 2008-ban némileg visszaesett, de újra felszálló ágban van: az árbevétel az elmúlt években emelkedő tendenciát mutat.

A Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával már a vállalkozás megalakulása óta szoros a kapcsolat.

– Szerencsére a cég életében nem volt olyan, hogy konfliktusban kellett volna egyeztetni, de mindig van egy biztos háttér, ha jogi vagy egyéb tanácsadásra van szükség, a kamara mindig készséggel áll rendelkezésre: rendszeres tájékoztatást ad a törvények, jogszabályok változásáról – szólt a cég tulajdonosa arról, mi mindenben segíti vállalkozását a szervezet.

Varga Sándor ügyvezető: – A kamara mindig készséggel áll rendelkezésre
Fotós: Keszey Ágnes

Varga Sándor a kamarával az oktatás kapcsán is szorosan együttműködik, már cége indulásától kezdve.

– A kamarával a képzések kapcsán közvetlen kapcsolatban voltam, vizsgáztatóként és szakértőként is részt vettem a munkában: a tanulóképzésben résztvevő gyakorlati képzőhelyek véleményezésében is tevékenykedtem – mondta el a cégvezető.

Varga Sándor múlt időben beszélt e tevékenységről, bár az oktatásban való szerepvállalása most is aktuális, de mint mondja, koránál fogva át kell adni a fiataloknak e feladatokat és neki eddigi tapasztalataival kell segíteni a következő generációkat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!