kamara

2017.11.24. 15:41

Addig üti a vasat, amíg meleg

Takács István műhelyében szemet gyönyörködtető tárgyak készülnek hosszú évtizedek óta. A kovácsmester egy felújításra váró kastély kerítését készítette éppen, amikor azt kérdeztük, elégedett-e a szakképzés színvonalával, illetve a kamarai tagság jelent-e bármiféle előnyt manapság?

Pásztor András

Fotó: Szakony Attila

 

Fotós: Szakony Attila

A zalaszentbalázsi kovácsmester munkáit szerte az országban ismerik, sőt elismerik. A lakatos szakmát kitanuló Takács István 1981-ben lett kisiparos, ám időközben kitanulta a kovácsmesterséget is.

– Eleinte a magam szórakoztatására hajlítottam a vasat, aztán egyre inkább elmélyültem a szakma rejtelmeiben – avatott be Takács István, aki a rendszerváltás előtt a nagykanizsai ingatlankezelő társaságnál is dolgozott, ahol számos belvárosi, műemléki védelem alatt álló épület kovácsoltvas korlátját, kerítését és egyéb díszítőelemét javította, hozta rendbe. – A kovácsoltvas tárgyak, eszközök reneszánsza a rendszerváltást követően indult el, ekkor váltam a régió legkeresettebb kovácsmesterévé. Az ismertséget fokozta az is, hogy időközben oszlopos tagja lettem a Zala Megyei Népművészeti Egyesületnek, így számos hazai és nemzetközi kiállításon és vásáron vehettem részt, s mutathattam be a termékeimet.

Takács István amióta iparos, azóta tanítja, okítja a fiatalokat a gyakorlati tudnivalókra. A duális képzés híve, mint mondja, az iskolapadban nem lehet megtanulni a szakmát
Fotós: Szakony Attila

Mindeközben persze a vállalkozás is szépen erősödött, növekedett, mígnem az ezredforduló környékén ki is nőtték az otthoni, garázsból kialakított műhelyt.

– A fiam, aki szintén a lakatos szakmát választotta, ekkortájt végzett, így kézenfekvő volt, hogy egy új, nagyobb műhelyt alakítsunk ki – folytatta Takács István, aki nem sokkal később alapította meg az Akantusz 2001. Bt.-t. – Az új műhelyt 2002-ben vettük birtokba, új eszközöket, gépeket vásároltunk, és a létszámot is bővítettük. Szerencsére a fejlesztésekhez felvett hiteleket még a gazdasági válság előtt visszafizettük, de ennek ellenére is éreztük a recesszió következményeit. Drasztikusan lecsökkentek a beruházások, aki pedig véletlenül építkezésbe kezdett, annak még a kerítés kialakítása előtt elfogyott a pénze.

Vannak, akik nem sajnálják a pénzt az
igényes, szépen megmunkált termékekre
Fotós: Szakony Attila

A válságot a családi vállalkozás is megsínylette, Takács István fia ugyanis már több mint tíz éve külföldön dolgozik, jóllehet a saját szakmájában.

– Most megint felfutóban van az építőipar, ez a megrendelések számából és nagyságából is látszik – említette a kovácsmester, aki elárulta: olyan magánszemélyek keresik, akik nem sajnálják a pénzt az igényes, szépen megmunkált kovácsoltvas termékekre. – Addig kell ütni a vasat, amíg meleg – tartja a mondás, most pedig bőven van munka.

A zalaszentbalázsi vállalkozó öröme persze nem teljes. Mint mondta: korábban állami, önkormányzati beruházásokra is pályázott, de valahogy az általa készített árkalkuláció mindig drágának bizonyult.

Kovácsoltvas kandeláber. Szinte nincs olyan,
amit ne tudna elkészíteni Takács István
Fotós: Szakony Attila

Takács István a szakképzésről is markáns véleményt fogalmazott meg. Mint mondta: amióta iparos, azóta tanítja, okítja a fiatalokat a gyakorlati tudnivalókra.

– Alapvetően a duális képzés híve vagyok, hiszen az iskolapadban nem lehet megtanulni a szakmát, szükség van a gyakorlati ismeretek elsajátítására is – hangsúlyozta a mesterember. – Ugyanakkor tény az is, hogy az elméleti tudás hiányát nem pótolhatja a gyakorlat. Ha egy fiatal nem ismeri a szakrajzot, fogalma sincs az anyagismeretről, akkor lehet ügyes kezű, mégsem fog érvényesülni. Szerintem két év alatt nem lehet megtanulni egyetlen szakmát sem. Bízom benne, hogy a kamarán keresztül eljutnak ezek a vélemények a döntéshozókig, hiszen ez is kiemelt feladata az érdekképviseleti szervezetnek. Mindazonáltal a kamrai tagság egyéb előnyökkel is jár, jómagam – népi iparművészként – rendszeresen zsűriztetem alkotásaimat. Például ezen költségek egy részét is átvállalja a kamara.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!