Phjongcshang 2018

2018.01.18. 20:06

Tizennégyezer doppingtesztet végeztek el tavaly az olimpia miatt

Az év utolsó két hónapjában a doppingbotrány miatt pedig kétszer annyi orosz sportolótól vettek mintát, mint bármely más nemzet képviselőitől.

Tavaly tizennégyezer doppingtesztet végeztek el a februári phjongcshangi téli olimpia tisztasága érdekében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) csütörtöki tájékoztatása szerint ez hetven százalékos növekedés 2016-hoz képest. A doppingellenőrök április és december között hatvanegy nemzet több mint hatezer sportolóját ellenőrizték.

Az év utolsó két hónapjában kétszer annyi orosz sportolótól vettek mintát, mint bármely más nemzet képviselőitől. Ennek hátterében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által megbízott kanadai jogászprofesszor, Richard McLaren vezette független vizsgálóbizottság jelentése áll, amely az oroszok államilag támogatott, rendszerszintű doppingolását tárta fel. A jelentés szerint az orosz doppingellenőrző szervek 2011 és 2015 között harminc sportágban mintegy ezer sportoló vizsgálati mintáját manipulálták, illetve pozitív teszteredményeket titkoltak el.

Az oroszok phjongcshangi részvételéről december elején döntött a NOB: az Orosz Olimpiai Bizottságot (OKR) azonnali hatállyal felfüggesztette, így az orosz sportolók indulását csak semlegesként, az ötkarikás zászló alatt engedélyezte. Ennek nyomán azok a versenyzők, akik kvótát szereznek, bizonyítottan tiszták, nem sértették meg korábban a doppingszabályzatot és részt vesznek a számukra előírt ellenőrzéseken, „Olimpiai Sportoló Oroszországból” (OAR) megjelöléssel szerepelhetnek majd Dél-Koreában.

Az idei ötkarikás játékokat február 9. és 25. között rendezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!