Bővül az iskola

2017.09.06. 17:01

Olvasóteremmel bővül az iskola Türjén

Csütörtökön délután a Türjei Szent László Általános Iskolában is megtartották a tanévnyitót, amelyen bejelentették az iskola felújítását.

Szalay Csaba

Kajári Attila a türjei évnyitón a mikrofonnál, mellette Pacsi Krisztián és Manninger Jenő - Fotó: Szalay Csaba

Az ünneplőbe öltözött diákok, szülők és nagyszülők mellett az anyaintézmény és a tagiskola településének polgármesterei, Türje körjegyzője és plébánosa is megjelent a rendezvényen.

Jelen volt Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője és Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója. Pacsi Krisztián intézményvezető évnyitó beszéde után Kajári Attila bejelentette, hogy a Zalaegerszegi Tankerületi Központ tavasszal benyújtott EFOP pályázata sikeres volt, s meg fog újulni a türjei iskola 271 millió forintból. Az összeget az épület korszerűsítésére és szakmai munkát segítő eszközök fejlesztésére fordítják.

Kajári Attila a türjei évnyitón a mikrofonnál, mellette Pacsi Krisztián és Manninger Jenő -
Fotó: Szalay Csaba

 

Kajári Attila a pályázat részleteiről elmondta: teljesen megújul a tornaterem és az udvar, valamint természettudományos szaktantermeket, fejlesztőtermeket, nyelvi labort, s a tetőtér beépítésével a könyvtárhoz olvasótermet alakítanak ki. Két iskolabuszt is beszereznek, az üzemeltető a tankerület lesz.

A projekt 30-40 millió forint értékben tartalmaz eszközbeszerzést, ebből interaktív táblákat, számítógépeket, szaktantermi berendezéseket vesznek. Az energetikai korszerűsítésen belül napelemes rendszert szerelnek fel, s megtörténik a hőszigetelés és a kazáncsere.

A munkák 2018 tavaszán kezdődnek, az átadás legkésőbb 2019-ben várható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!