"Jó lenne egy kis nyugalom"

2019.03.29. 16:45

Párja szerint Dobó Kata nem fog leállni a filmrendezéssel

Zsidró Tamás kissé háttérbe szorult aznap este, amikor bemutatták a színésznő első saját rendezésű filmjét, a Kölcsönlakást. Ám ez egy percig sem ingatta meg a sztárfodrászt.

Forrás: Vasárnap Reggel / Hot!

Tamás maga is élvezte Kata sikereit, sőt még jobban is izgult, mint a rendező, hiszen ő akkor látta először az egész filmet – korábban csak mozaikok jutottak el hozzá belőle – írja a Hot! magazin nyomán legutóbbi számában a Vasárnap Reggel.

– Most messze álltam a rivaldafénytől, de a közismert és ünnepelt párom mellett egy percig sem érzem a háttérbe szorítva magamat. Hagytam, hogy Kata élvezze a sikerét, hogy minden szem csak rá szegeződjön. Bár ezen az eseményen nem úgy tűnhetett, de továbbra is én viselem a nadrágot, nem borult fel az otthoni szereposztás – magyarázta a sztármagazin kérdésére Zsidró Tamás.

– Engem nem frusztrál, hogy Kata erős. Ha egy férfi vagy egy nő megbarátkozott magával, és tudja a dolgát, ez nem kérdés. Pont jól vagyok. Szerencsére mindig megkapom a megbecsülést és a tiszteletet, amit én is megadok a kedvesemnek. Otthon sem sérül a férfiasságom, nem mászkálok a szőnyeg alatt. Még az sem zavar, ha Dobónénak hívnak a hátam mögött. Én is sikeres vagyok a szakmámban, harmincéves fodrásztapasztalatot tudhatok magam mögött – szögezte le Tamás.

A film a bemutatása óta elérte a bűvös százezres nézőszámot, amit Kata csodás 45. születésnapi ajándékként értékelt. A rendező sokat dolgozott érte, ám Tamás nem örülne, ha a párja azonnal belekezdene egy új filmbe.

– Jó lenne most egy kis nyugalom, hisz nagyon sokat voltunk távol egymástól, amíg készült a film. De úgy érzem, hogy Kata nem fog leállni, és látva a sikert, előbb-utóbb megint nekilódul a rendezésnek. Sokat dolgozunk, és ha belefér az esküvő az időnkbe, akkor jöhet. Beszélünk róla, de a konkrétumokkal megvártuk a filmbemutatót, és ha lecsendesedett minden, akkor tudjuk folytatni a tervezgetést. Már most nagycsaládosok vagyunk, nekem három fiam van, Katának a lánya, Szofi. A közös gyereken nagyon gondolkodni kell, a házasságon nem – mondta Tamás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában