ritkaság

2019.06.20. 14:51

Freddie Mercury eddig nem hallott felvétele jelent meg

Az elveszettnek hitt dal Time Waits For No One címen jelent meg.

Forrás: DB / DPA / dpa Picture-Alliance

A Queen egykori énekese annak a dalnak egy egyszerűbb változatát énekli a felvételen, amelyet szólóénekesként rögzített Dave Clark brit zenész, szövegíró, producerrel az 1986-ban Londonban bemutatott Time című musical azonos című albuma számára. Az elveszettnek hitt változat most a Time Waits For No One címen jelent meg.

Mercury 1991-ben halt meg AIDS-ben.

„Csak Freddie és a zongora hallatszik a felvételen, jól megmutatja, milyen csodálatos előadó volt, mekkora hangterjedelemmel énekelt. Libabőrös lettem, ahogy előadott, mintha minden szót külön ízlelt volna” – mondta el a Reutersnak Clark, aki sokéves keresés után találta meg a felvételt.

Clark a Dave Clark Five együttes vezetője volt a hatvanas években, a Time című albumon több énekessel is dolgozott. Mercury két számot adott elő, a címadó dalt és az In My Defence címűt 1985-ben.

A következő év januárjában Clarkkal ismét beültek az Abbey Road stúdióba, hogy háttérvokálokat vegyenek fel. Az album végső változatán 96 szám szerepelt.

Clark azt mondta, emlékezett az első próbára, amikor Mercury egy billentyűs, Mike Moran zongorakíséretével énekelt.

„Egy évtizeddel később úgy éreztem, hallani szeretném az eredetit újra. Visszamentem a stúdióba megkeresni, de nem találtam rá. Néhány évvel később megpróbálta a hangmérnököm is, ő se járt sikerrel” – folytatta a történetet.

Végül 2017-ben újra megpróbálták, ekkor bukkantak rá.

A dalt négy kamerával videóra is vették 1986-ban, a 35 milliméteres filmet eltették.

A 76 éves Clark felkérte Morant, hogy játssza újra a zongorakíséretet, amit a megtalált felvételhez kevertek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!