Mikrofonpróba

2017.10.31. 11:44

Fellegi Lénárd nyerte a Bartók rádió műsorvezetői tehetségkutatóját

A finisben kizárólag a közönség döntött, a hallgatók az élő adásban szavazhattak reggel 7-től 11.50-ig. A döntőben várakozáson felüli szavazatmennyiség érkezett, a verseny nagyon megmozgatta a hallgatóságot.

A hétfői döntőbe bejutott két versenyző, Fekete Dániel és Fellegi Lénárd már reggel hat órától közösen vezette a Muzsikáló reggel és a Muzsikáló délelőtt című műsorfolyamot, profi műsorvezető segítsége nélkül. A két döntősre különböző feladatok vártak: élő telefoninterjúkat készítettek, játékokat vezettek, kulturális híreket olvastak, valamint műsorokat kellett fel- és lekonferálniuk – mondta el a rádió csatornaigazgatója az MTI-nek.

Devich Márton hozzátette: a finisben kizárólag a közönség döntött, a hallgatók az élő adásban szavazhattak reggel 7-től 11.50-ig. A döntőben várakozáson felüli szavazatmennyiség érkezett, a verseny nagyon megmozgatta a hallgatóságot – hangsúlyozta a csatornaigazgató.

Fellegi Lénárdnak volt már rádiós tapasztalata, szinkronizált, rendezőként, zenei rendezőként is ismert, emellett játszik a Madách Színházban.

A Mikrofonpróba nyertese legalább fél évig a Bartók Rádió csapatában tökéletesítheti tudását, de a szervezők remélik, hogy Fekete Dániel, valamint a két középdöntős versenyző, Tóth Endre és Véghelyi Gabriella hangját is hallja még a közönség.

A tehetségkutató programba komolyzenét szerető, 23 és 40 év közötti érdeklődők jelentkezhettek. A csatorna tíz évvel ezelőtt már rendezett hasonló megmérettetést, Bősze Ádám és Becze Szilvia műsorvezetők, akik most mentorként vettek részt a vetélkedőben, azóta dolgoznak a rádiónál.

Borítókép: mediaklikk.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!