Szépségverseny

2014.07.15. 16:30

Ki lesz az idei Zala Szépe?

Zalaegerszeg – Huszadik alkalommal hirdeti meg Zalai Hírlap a Zala Szépe versenyt; szerdán még nevezhetnek a 16 évesnél idősebb, zalai lakóhellyel rendelkező hölgyek.

Horváth A. Attila

A Zala Szépe valódi márkanévvé vált az elmúlt évtizedekben: a szerepléstől meg nem ijedő csinos hölgyek megmérettetését mindig is kiemelt érdeklődés kísérte, a döntőket pedig nívós, látványos szórakoztató eseményként jegyzi a megyei krónika. Manapság is ritkán érkezik a Zalai Hírlap egerszegi szerkesztőségébe olyan látogató, akinek tekintete meg ne akadna a lépcsőház falán sorakozó tablókon; a fényképekről ugyanis a korábbi döntők versenyzői mosolyognak a szemlélődőre. S hogy mit is jelent a verseny a győztes számára? Balogh Edina, a 2013-as Zala Szépe életre szóló élményeket szerzett a tavalyi rendezvényen.

A döntős hölgyek bikinis bemutatója a 2013-as versenyen, az egerszegi AquaCityben (Fotó: archív)

- Azt tudom ajánlani a jelentkezésen gondolkodó lányoknak, hogy bátran vállalják be a versenyt, mert olyan élményben lesz részük, amit biztosan nem felejtenek el. Nekem rengeteg önbizalmat adott a Zala Szépe, és a szépségiparban is nagy előnyt jelentett a versenyen szerzett tapasztalat. Már meg merem mutatni az egyéniségemet, ebben sokat segített a tavalyi győzelem - mondta el Edina, aki céltudatosságból is jelesre vizsgázott, egy évvel korábban, 2012-ben ugyanis 3. helyezést és közönségdíjat szerzett a Zala Szépén. Hangsúlyozta: sokat készült a 2013-as versenyre, de megérte az újabb próbálkozás.

Azóta pedig a modellkarrierje is elindult: a télen (mint arról részletesen beszámoltunk) kéthónapos isztambuli kiküldetésen vett részt, egy nemzetközi csapat egyetlen magyar tagjaként világcégek reklámfotózásain és divatbemutatóin kellett helytállnia. A pozitív visszajelzések csak megerősítették Edinát abban az elhatározásában, hogy továbbra is megméreti magát a modellszakmában. Az újabb külföldi lehetőségeket pedig csak az érettségi miatt nem használta még ki a 19 éves diáklány. Felkérés persze volt bőven; Dobó Kata például divatbemutatóra hívta Balogh Edinát. Az egerszegi Zala Szépe most egyetemre készül, de - mint mondta -természetesen nem szeretne eltávolodni a szépségipartól sem.

A tavalyi verseny első három helyezettje, középen a győztes Balogh Edina, balról Bogár Szabina (2)., jobbról Török Bettina (3.)

Ami az idei versenyt illeti, július 16-áig, azaz még ma jelentkezhetnek a versenyzők a [email protected] e-mail címen, vagy a zaol.hu honlapon, önéletrajzzal, valamint egészalakos és portréfotóval. Az előválogatónak a keszthelyi Festetics-kastély ad majd otthont július 26-án; itt a zsűri 15 hölgyet választ ki a mezőnyből. Közülük pedig olvasóink szavazatai alapján 10 versenyző jut tovább az augusztus 23-ai döntőbe, amelyet ezúttal is a megyeszékhelyi AquaCityben rendeznek meg.

A fődíjat a nagykanizsai Istiván Autó Kft. ajánlotta fel: a 2014-es Zala Szépe három hónapig korlátlanul használhat egy személyautót. A nagykanizsai Petró Ékszer és Galéria összesen 100 ezer forint értékű ajándékkal lepi meg az első három helyezettet. A Refan Natúrkozmetika és Parfüméria minden döntősnek 10 ezer forint értékű ajándékcsomagot ad, míg a ZENA beauty+med center 40 ezer forint értékű szépségutalványt ajánlott fel. Az a 15 lány, aki továbbjut az előválogatóról, kétrészes fürdőruhát kap a Zalatrend Kft.-től, a nagykanizsai Smaragd Szépségszalon pedig 70 ezer forint értékű csomagot állít össze szolgáltatásaiból. A megyeszékhelyi Vénusz Egészségcentrum három zalaegerszegi vagy környékbeli versenyzőnek 3 hónapra korlátlan bérletet ajándékoz, összesen 130500 forint értékben. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján nagy bizonyossággal megjósolható, hogy több ezres közönség várja majd a lányokat a döntőben, ahol ezúttal is showműsor kínál élményt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!