Sportvilág

2010.12.16. 18:34

Rövidpályás úszó-vb - Érem nélkül a magyarok, megdőlt Cseh világcsúcsa

Hasonlóan a szerdai nyitónaphoz, csütörtökön sem szereztek érmet a magyar versenyzők a Dubajban zajló rövidpályás úszó-világbajnokságon.

MTI

Verrasztó Dávid a negyedik, Cseh László pedig a hatodik helyen végzett 400 méter vegyesen, előbbi 4:02.73-mal, utóbbi pedig 4:04.93-mal csapott a célba. Verrasztó életében először előzte meg a szám hazai egyeduralkodóját.
   
Tavaly december óta Cseh volt a szám világcsúcstartója 3:57.27-tel, ám ezt most a győztes amerikai Ryan Lochte "nagyon" megdöntötte (3:55.50). Ez volt az első egyéni úszó világrekord az óta, hogy január elsején betiltották az úgynevezett szuperdresszeket.
   
Száz mellen Gyurta Dániel az első ötvenen ezúttal nem tudott úgy haladni a többiekkel, mint tervezte, így meg kellett elégednie a hatodik hellyel.
 
Verrasztó Evelyn megbízhatóan teljesített a 100 m vegyes elődöntőjében, a hetedik legjobb idővel jutott a pénteki nyolcas döntőbe.
   
Nyilatkozatok:
 
Verrasztó Dávid:
    "Néha az az érzésem, húsz évvel vagyunk lemaradva... Valamit nagyon tudnak, amit mi még nem. Összességében nem lehetek elégedetlen az úszásommal, nagyjából úgy ment, ahogy terveztem. Az, hogy Laci előtt végeztem, nem lényeges, pontosabban, nem ez a lényeges. Valamin változtatni kell, hogy felvegyük a többiekkel a versenyt."
 
Cseh László:
    "Azért a negyedik helyet illett volna megszereznem. Túl erősen kezdtem, háton a második ötvenen ezt már éreztem, ráadásul amikor egyre inkább elmentek tőlem, elkezdtem kapkodni, hogy hátha még fel tudok zárkózni, kiestem a saját ritmusomból, márpedig ha a mozgás nem olyan, akkor inkább lassulok, ráadásul még több energiát emészt fel az ilyen szétesett úszás. Nagyon elfáradtam, sajnálom, hogy ma csak ennyi sikerült."

Gyurta Dániel:
    "Elégedett is vagyok, meg nem is. Az rossz, hogy nem sikerült javítanom az egy nappal ezelőtti eredményen, a célom egyértelműen ez volt, de egy kicsit lassabban kezdtem a kelleténél. Viszont maga az úszás jól megy érzésem szerint, ami remek előjel a kétszáz előtt."

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!