Sportvilág

2015.07.01. 17:33

Cseh László biztosan nyert 200 vegyesen, Takács Krisztián vb-szintet ért el 100 gyorson

A legutóbbi két napon szerzett három ezüstje után szerdán fölényes győzelemmel szerzett aranyérmet Cseh László az úszók Győrben zajló országos bajnokságán, amelyen Takács Krisztián 100 méter gyorson egyéni csúcsot, s egyben a számban kazanyi világbajnoki indulást érő eredménnyel nyert.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Cseh Lászlót megszorítani sem tudták, és egy pillanatig sem férhetett kétség ahhoz, hogy ő a legjobb.

"Örülök, hogy az ezüstök után végre sikerült nyerni, és annak is, hogy uraltam a versenyt. Ma már egyértelműen fáradtnak érzem magam, ötödik nap egy betegség után, azért ez kemény kihívás" - nyilatkozta sikere után a 29 éves sportoló, aki két percen belüli eredménnyel (1:59.43 perc) lett első.

A még a Dunaferr színeiben versenyző Takács Krisztián korábban 50 méter gyorson már biztosította helyét a vb-csapatban, szerdán pedig 100-on is sikerült neki ugyanez, méghozzá 49.29 másodperces egyéni rekorddal.

Női 200 pillangón Jakabos Zsuzsanna győzött, de 2:09.38 perces időeredménye - ahogy keddi középdöntős ideje - nem elég a vb-induláshoz, így ebben a számban a most ezüstérmes Szilágyi Liliána, illetve Hosszú Katinka képviseli majd a magyar színeket a világbajnokságon.

A nap során Kapás Boglárka ötödik bajnoki címét is megszerezte az idei ob-n, miután első lett a BVSC 4x200-as gyorsváltójával.

Az ob szerdai bajnokai:
férfiak:
100 m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr) 49.29 mp
200 m vegyes: Cseh László (Eger) 1:59.43 p
nők
50 m hát: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-FCSM) 29.51 mp
200 m pillangó: Jakabos Zsuzsanna (Győr) 2:09.38 p
4x200 m gyors: BVSC-Zugló (Böszörményi Bettina, Kardos Viktóra, Gercsák Dóra, Kapás Boglárka) 8:18.04 p

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!