Sportvilág

2015.03.11. 14:30

Bajnokok Ligája nyolcaddöntő: Majdnem madridi frász...

Alaposan megizzadt a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a címvédő Real Madrid, miután az odavágó 2-0-s sikere után otthonában 4-3-ra kikapott a Schalke ellen, míg a Porto végül fölényes sikert aratva búcsúztatta az FC Baselt.

Kühne László

Remek mérkőzést vívott egymással a nem a legjobb formában lévő „királyi" együttes a magát éppen összeszedni kívánó „királykékekkel", és a Schalke esetében ott volt az „egykori játékos faktor" is, hiszen Klaas-Jan Huntelaar azért csak betalált kétszer is volt munkaadójának.

– Mindenki láthatta, nagyon rosszul játszottunk, ellenfelünk egyszerűen motiváltabban futballozott – kezdte hazai oldalon az olasz stratéga, Carlo Ancelotti vezetőedző, akinek legénysége 2-0-as előnnyel várhatta a visszavágót. – Olyan produkciót nyújtottunk, mint akiknek fogalmuk sincs arról, mit is akarnak. Természtesen voltak már gyengébb meccseink a szezonban, de ilyen nevetségesen még soha játszottunk.

Egy ilyen párharc esetében legalább annyira érdekes végül a BL-től elköszönő fél szakvezetőjének is a nyilatkozata, nos, Roberto Di Matteo higgadtan értékelt.

– Fiatal együttesem mindent kiadott magából – így a Chelsea együttesével 2012-ben BL-győztes talján tréner. – Boldogok, de bosszúsak is vagyunk. A találkozó ugyanakkor nagyon jó volt arra, hogy felmérjük, amit csinálunk, az a jövőben is eredményes lehet.

Marco Streller, a svájci Basel támadója nem csupán a legrangosabb európai kupasorozattól, de egyben a nemzetközi porondtól is búcsúzott, hiszen az idény végén visszavonul. Az FC Porto végül biztosan lépett tovább.

BL nyolcaddöntő, visszavágók: Real Madrid–Schalke 3-4. G.: C. Ronaldo (25., 45.), Benzema (53.), ill. Fuchs (20.), Huntelaar (40., 84.), Sané (57.). Továbbjutott: Real (5-4-es összesítéssel). Porto–Basel 4-0. G.: Brahimi (14.), H. Herrera (47.), Casemiro (56.), Aboubakar (76.). Tj.: Porto (5-1).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!