Sportvilág

2015.01.30. 13:05

Új navigátor a magyar bajnok oldalán

A Magyar Rallye elmúlt három esztendejének abszolút bajnoka, Kazár Miklós idén már nem Szőke Tamással áll majd rajthoz.

Az itinert 2015-ben a régi új navigátora, Ferencz Ramón diktálja majd a Maximum Racing Team versenyzőjének. A páros célja nem más, minthogy zsinórban megszerezze a negyedik bajnoki címet.

Noha még messze van az idei bajnoki rajt, a Magyar Rallye legutóbbi három évben abszolút bajnoki címet szerző pilótája már javában készül az idei esztendő feladataira. Persze szükség is van az idő kihasználására, ugyanis Kazár Miklós számára 2015-ben már más fogja diktálni az itinert a jobb egyben ülve.

„Az élet úgy hozta, hogy 2015-re cserélnem kell a jobb egyben. Szőke Tamással fantasztikus két évet versenyeztünk együtt, hiszen mindkét esztendőben abszolút bajnokok lettünk. Ám úgy érezte, tovább kell lépnie, és az idén újra visszatérő Tóth János navigátoraként folytatja tovább. Nagyon köszönöm neki az elmúlt két szezont, és úgy érzem, békével zártuk le a közös munkát. Idéntől ismét Ferencz Ramón ül majd mellettem, akivel 2012-ben először lettem sofőrként abszolút bajnok, ráadásul tavaly, a mindent eldöntő ausztriai futamon is vele mentem. Bízom abban, hogy idén ismét a legjobbak leszünk” – jelentette ki a Maximum Racing Team pilótája.

A régi-új navigátor nem titkolta, igencsak sokat vár az újabb közös munkától, mert sportolóként nagyon sokra tartja Kazár Miklóst.

„Nagyon motivált vagyok, és várom már az első, újabb közös versenyt. Kifejezetten könnyű Mikivel együtt dolgozni, nem ismerek nála jobb versenyzőt a mai magyar mezőnyben. Tudatos, higgadt, igazi élsportoló, aki mindig a feladatára koncentrál” – fogalmazott Ferencz Ramón.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!