Sportvilág

2011.10.05. 14:58

Meghalt Tóth Géza olimpiai ezüstérmes súlyemelő

Kedd este 79 éves korában Szombathelyen elhunyt Tóth Géza olimpiai ezüstérmes súlyemelő.

Vas Népe

Tóth Géza 1932-ben született Sorokpolányban. Három olimpián vett részt, 1964-ben Tokióban középsúlyban (82,5 kg) ezüstérmet szerzett, 1960-ban Rómában negyedik lett, 1968-ban Mexikóban helyezetlenül zárt.

Négyszeres világbajnoki aranyérmes, ötszörös Európa-bajnok. A Haladás VSE súlyemelő-szakosztályának emblematikus személyisége, a hatvanas évek korszakos sportoló egyénisége. Egyszer javított olimpiai, háromszor világ- és 157-szer országos csúcsot.

Tóth Géza 22 évig okította a TF-en a súlyemelést, 12 évig volt a MOB tagja. 2001-ben Vas megyében az évszázad legjobb sportolójának választották, hetvenedik születésnapján a nemzetközi szövetség becsületrendjét kapta, a sportminiszter pedig Csík Ferenc életműdíjjal tüntette ki.

1987-ben négy hónapig Dél-Amerikában segített az ottani válogatottak felkészítésében. Szerződést ajánlottak neki, de dr. Aján Tamás a Pánamerikai Játékok után hazarendelte, nem fogadhatta el a kedvező ajánlatot. Ezért - anyagi okokból - évekig Ausztriában dolgozott építőipari segédmunkásként.

2002-ben – hetvenedik születésnapjára – a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség becsületrendjét ítélték neki, egy évre rá a sportminisztertől Csík Ferenc-életműdíjat kapott. Vas megyében az évszázad legjobb sportolójának választották.

Múlt hét csütörtökön a kórházi betegágyánál kapta meg a szombathelyi önkormányzat díszpolgári címét.

Tóth Gézát szeptember eleje óta a szombathelyi Markusovszky kórházban kezelték, kedd este itt tért örök nyugalomra - írja a vasnepe.hu.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!