A pillanat

Egész egyszerű találós kérdés: mi a közös a március 6-án rendezett Freiburg–RB Leipzig Bundesliga-mérkőzésben és a szerdán lejátszott Kisvárda–Újpest Magyar Kupa-meccsben? Tudom, nehéz párhuzamot találni, hiszen a két bajnokság ég és föld távolságra található egymástól, az előbbiben nemzetközi hírű futballisták iparkodtak, az utóbbiban még itthon is ismeretlenek, más lett az eredmény is, ám a megoldás kézenfekvő, elég egy pillantást vetni a négy csapat összeállítására.

Nos, mindkét találkozón ugyanannyi magyar játékos szerepelt a két kezdőben, szám szerint három. Az első számunkra öröm, hiszen a Freiburgban mára Sallai Roland alapemberré nőtte ki magát, a Leipzig pedig szinte elképzelhetetlen Gulácsi Péter és Willi Orbán nélkül. És, ha Szoboszlai Dominik nem sérül meg, a kérdést nem is tehetnénk így fel, hiszen akkor már négy magyart is láthattunk volna a freiburgi mérkőzésen.

Eggyel többet, mint Kisvárdán, két hazai középcsapat kupaelődöntőjén. Mondhatnánk úgy is, magyarok nélkül a Magyar Kupáért, ám nyilván sokan azonnal demagógiát kiáltanának, hiszen a nagy profi klubok zöme is tömve légiósokkal harcol a minél nagyobb dicsőségért szerte Európában. Ez azonban más. Tudom, a Ferencvárosban is kevés a magyar, de az legalább védhető valamennyire a Bajnokok Ligája-szerepléssel. A Fradi lehetőségei elérik ezt a szintet, él is vele, és ha nem is tud világsztárokat szerződtetni, legalább az ősszel képes volt idehozni őket. Na de a Kisvárda vagy az Újpest? Vagy a többiek? Például a Diósgyőr, amely az előző fordulóban kilenc légióssal kapott ki otthon 4–1-re a kizárólag magyarokat szerepeltető Pakstól, és az utolsó helyen állva a szakadék szélén táncol.

Ezt egész biztosan hozná saját nevelésű fiatalokkal is.

Ezek a klubok még csak nem is álmodozhatnak nemzetközi sikerekről, miközben ezzel a játékospolitikával szemernyi hasznot sem hoznak a magyar futballnak. Az nem igaz, hogy másként itthon nem lehet kiharcolni a bennmaradást, nem lehet jó csapatot kovácsolni, hiszen a már említett Paks például a negyedik helyen áll, és még a dobogó is elérhető a számára. A magyar fiatalok drágák, a légiósok olcsóbbak, ami cáfolhatatlan, ám aki most kapásból felsorol mondjuk hat külföldi játékost a kupaelődöntőről, annak fizetem, amit eszik-iszik. Ők nem sztárok, a mának élnek, ami a szempontjukból érthető, ám egy klubvezetőnek fontos lenne messzebbre tekintenie. Alkotnia kellene – persze igaz, a pillanat túlélése sokkal könnyebb feladat.