ZAOL
Zala vármegyei hírportál
Már javában készülnek a bajnoki rajtra a kosarasok is. Van, ahol már végleges a keret, másutt még akad néhány hely, amelyeket fel kell tölteni. Ez ilyenkor zömmel már légiósokkal történik, a magyar játékosok klubváltásai a leggyakrabban már hónapokkal ezelőtt lezajlanak. A klubok nagy energiát belefektetve böngészik az adatbankokat, folyamatosan egyeztetnek a menedzserekkel, és persze igyekeznek nem lyukra futni, azaz olyan külföldi, többnyire délszláv vagy amerikai játékost igazolni, aki valóban erősítést jelent az adott poszton.
Nem világsztárokról van szó, akiknek a képességeit, a tudását mindenki ismeri. Ide az jön, mondjuk, a tengerentúlról, aki otthon nem tudna megélni a kosárlabdából, az európai élvonal – Euroliga, Európa Kupa – túl erős neki, a Bajnokok Ligája szint már stimmelhet, de inkább azokból válogathatunk, akik ezután következnek. Első ránézésre ez talán nem túl nagy igény, de ennél sokkal fontosabb, hogy nem lenne rájuk szükség, ha itthon elég megfelelő magyar játékossal számolhatnának a klubok, nem lenne hiány több poszton is.
Így viszont nagy az esély arra, hogy az adott légiósról csak menet közben derül ki, hogy mégsem felel meg a célnak. Még jó, hogy a nemzetközi szövetség szabályai szerint például a labdarúgással ellentétben itt könnyebb az idény közben új embert keresni, a régit pedig elküldeni. A napokban ezt sikerült elkerülnie a Körmendnek egy bizonyos Mervin James esetében, és itt érdemes szó szerint idézni a klub közleményét.
„A Mervint képviselő külföldi ügynökség és egyéb kosárlabdaportálok által közölt adatok falsnak bizonyultak, hiszen a játékos 201 cm és 98 kg helyett 197 cm magassággal és 88 kg súllyal érkezett Körmendre, tehát nem megfelelő fizikai és kondicionális állapotban. Az általunk neki szánt vezérszerepet nem tudja végrehajtani, mivel sem magasságban, sem testsúlyban nem tudja felvenni a versenyt a posztján szereplő játékosokkal.”
Igazi gyöngyszemre bukkantunk.
Az előfordulhat, hogy valaki bizonyos időn belül tíz kilót lead – ha nem betegségről van szó, emberek milliói szenvednek vagy csak imádkoznak ezért –, de arra aligha akad példa, hogy egy ereje teljében lévő sportember hirtelen négy centivel zsugorodott volna. Ez nem állapot, mert azon lehet javítani, a magasság azonban olyan adottság, amely vagy van, vagy nincs, viszonylag könnyen mérhető. Mervin James természetesen repült Körmendről, azóta megjött a helyére a litván Rytis Pipiras. A kérdés a hazudós ügynökségről viszont maradt: miből gondolták, hogy nem buknak le?