Egy kör az egész

Ökrös Csaba

Pénteken elrajtol az Ultra Balaton elnevezésű futóverseny mezőnye. Az egyéniben indulók vágnak neki ekkor a távnak, annak a szolid 211 kilométernek, ami ahhoz kell, hogy megkerülhessék a tavat. Gombócból talán csekély mennyiség 211, ha kifőzdéje van az embernek, de kilométerből sok, ha futva kell megtenni. Pláne akkor, ha 31 óránál több időt nem fecsérelhet a tókerülésre az egyszeri ember. Aki nagyon siet, akár 16 óra alatt ellátogathat minden Balaton-parti településre az Ultra Balaton keretein belül, ahogy azt Bódis Tamás tavaly tette pályacsúcsot futva. 

Az ultratávú versenyek résztvevőit gyakran kérdezik arról, miért teszik ki magukat ilyen nagy megpróbáltatásoknak. Sokakban felmerül, hogy vajon mi a jó abban, ha százszámra futja valaki a kilométereket. Sokféle választ adtak már ezekre a kérdésekre, de az még nem született meg, ami végképp és megnyugtatóan tisztázhatná őket. Akinek nagyon furdalja az oldalát a kíváncsiság, kénytelen lesz kitartó edzésmunkával beverekednie magát az ultrák táborába. Aki nem ultrafutó, annak csak sejtései lehetnek a versenyek során jelentkező nehézségekkel és az extrém teljesítményekhez kapcsolódó örömmel kapcsolatosan is. Külső szemlélőként láthatja az ember az elrajtolók arcán a vidámságot, könnyed mozgásukból áradó magabiztosságukat. Aztán előbb-utóbb eljön az az időszak, amikor a fáradtságot kezdik tükröz­ni a vonások, és a lazaság eltűnik a mozgásból. 

Az ultrafutók élményei közül nem hiányzik a kín. 

Míg megkerülik a Balatont, sokan közülük ismerős érzésként köszönthetik az emésztési problémákat, a görcsöket, a hidegrázást, a reménytelenség érzését, mindenféle fájdalmakat. Nagy szerencse, hogy az ember úgy van megalkotva, hogy az egyes élethelyzetekhez kapcsolódó örömöt fel tudja idézni, de a mélypontokra csak emlékezni tud. Ha nem így lenne, nem volnának visszatérő résztvevői az ultratávú versenyeknek. Ez a versenyszervezőknek okozna gazdasági nehézségként jelentkező kínt. 

Az ultrasportolók beszámolói arról árulkodnak, az a sok-sok óra, amit a versenytáv teljesítésével töltenek, jelentős részben azzal telik, hogy testük adta jelzésekre figyelnek, igyekezve megelőzni azt, hogy krí­zisbe kerüljenek. Persze ahogy a világgazdaság sem képes elkerülni a válságokat, úgy az ultrafutók is bizonyosak lehetnek benne, hogy időnként beüt a krach. Az már siker, ha megrogyva bár, de tovább tud menni a versenyző. Ilyenkor sokat segíthet a szikár biztatás: „Fussál, süsd meg, azért jöttél!”