Jegyzet

2022.09.27. 06:30

Sasszem

Ballai Attila

Volt egyszer, régen egy futballbíró, akitől, félig gyermekként, szinte rettegtünk. Ha megláttuk, már előre tudtuk, semmi jóra nem számíthatunk. Igaz, az ellenfél sem, mert követhetetlenül, összevissza sípolt. Aztán jó pár nagypályás ámokfutása után egy alkalommal teremkupán vezetett nekünk, hibátlanul, nagyvonalúan. A torna végén oda is léptem hozzá, gratuláltam, mondván, mennyire más volt most minden, mire ő félmosollyal az arcán rávágta: „Ja, mert itt látok”.
E beismerést soha nem felejtem el, mert azóta sem hallottam ehhez foghatót. 

Amiből kiderülne, hogy a bíró is ember – rosszmájúak szerint legalábbis valaha biztosan az volt –, csakhogy ezt titkolni illik.

 A rövidlátásával persze érthetően nem dicsekedhet az, aki a sasszeméből él, de egyébként is azt várjuk el tőle, azt is kell mutatnia, hogy ő maga a tökéletesség. A játékosnak lehet rossz napja, neki nem. A játékos hibázhat, hiszen az, ugyebár „benne van”, ő nem. Ha mégis, akkor vagy hülye, vagy csaló, punktum. A játékost vezethetik az érzelmei, őt nem. Pedig néha bizonyára üvöltene, talán a mezt is letépné valakiről vagy saját magáról, de ő az, akinek ezért sárgát kell adnia. A játékosnak, a csapatnak egy ellenfele van, neki mindenki az; mindkét csapat, mindkét edző, mindkét szurkolótábor.

A játékos visszaszólhat, visszajelezhet, egyáltalán, emberként viselkedhet, ha alpári módon szidják az édesanyját a lelátóról, ő nem. Miközben mindent látnia kell, semmit nem hallhat. A játékos olykor lazíthat, ha éppen a másik oldalon, térfélen fut az akció, jár a labda, ő egy pillanatra sem hagyhat ki, mert valahol, akár a pálya legeldugottabb szegletében is, mindig történik valami. A játékosnak bevallottan lehetnek egykori csapattársai, emlékei, kötődései, neki nem, ám ha mégis ezt feltételezik róla, azonnal megkapja, hogy mérlegel, részrehajló, túlkompenzál, dühből ítél, bosszút áll. A játékost, ha gyengébb formát fut vagy elfárad, lecserélhetik, őt viszont nem. Neki az utolsó percig „topon” kell lennie. Pedig milyen jól jönne néha a csere, ha két, három „spori” ott ücsörögne az oldalvonalnál, és csak ki lehetne inteni nekik: végem van, most gyertek be picit helyettem! Vagy csak időt lehetne kérni, a játékvezetőnek is, szusszanni egyet, értékelni, átértékelni az adott szituációt.

Mindez azonban kizárt. Hiszen a játékvezető nem ember. A felé támasztott elvárások alapján nyilvánvalóan több, a rendre rázúduló kritika szerint kevesebb annál.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!