Jegyzet

2022.09.30. 06:30

Furi Fury

Petrik József

A WBC, azaz a World Boxing Council nehézsúlyú brit bajnokáról, Tyson Furyról enyhén szólva is elmondható, hogy „furi” egy figura. De, ami nem mellékes, mindmáig veretlen. Harminckét győzelme mellett egyetlenegyszer értékelték a pontozók a teljesítményét döntetlenre.

A britek sokáig arra vártak, hogy két klasszisuk, Fury és Anthony Joshua, aki nem is olyan régen még négy boksz-világszervezet övének is büszke tulajdonosa volt, majd egymással ütközik meg az elvitathatatlan bajnok címéért. Ez a lehetőség a szigetország valamennyi ökölvívásért rajongó szurkolóját mindaddig izgalomba tartotta, amíg színre nem lépett az ukrán Olekszander Uszik, és meg nem fosztotta címeitől Joshuát. Azaz, ha most valaki címegyesítő mérkőzést akar, annak el kell intéznie, hogy Fury és Uszik verekedjen meg egymással. Ám Fury áprilisi sikeres címvédése után azt mondta, visszavonul. De mondom én, hogy furi figura ez Fury, hiszen ebben a hónapban már jelezte, van az a pénz, amennyiért ismét ringbe szállna, és a fő célpont Uszik lenne. Erre az előzetes híresztelések szerint jövő februárban jó esély nyílik.

Ezért tűnt némi meglepetésnek amikor bejelentették, hogy Fury – ezek szerint Uszik előtt – hajlandó lenne megütközni Joshuával, és egy váratlan húzással ki is hívta a másik angolt. A britek, annak ellenére, hogy ez nem lenne címmeccs, már előre dörzsölték a kezüket, mert ez az az ütközet, amely a brit profi ökölvívás legnagyobb csatájaként hirdetett mérkőzés lehetne. A meccs beharangozója már azon a szinten tartott, hogy – állítólag – a cardiffi helyszínben is megegyeztek a nagyon sok millió fontos gázsival kecsegtető összecsapásra. Sőt, már a bevételen is megosztoztak, Fury kapta volna a hatvan, Joshua a pénzek negyven százalékát.

Erre néhány napja jött az újabb hír, miszerint Fury megsértődött, hogy honfitársától nem kapta meg időben az aláírt szerződést, ezért a „Cigánykirály” néven is ismert bunyós lefújta a mérkőzést. Ez pedig azt is jelenti, hogy

a két brit küzdelme megakadt a szájkarate szintjén.

Ennek ellenére könnyen elképzelhető, hogy Joshua és Fury sem marad ellenfél nélkül, és még az is elfordulhat, hogy az idén ringbe szállnak. Igaz, nem egymás ellen… A Cigánykirály újabb kiszemeltje a korábbi világbajnok német Mahmoud Charr. Ez az összecsapás – nem lebecsülve Fury ellenfelét – a brit óriásnak lehet hasznára, aki ezzel igyekszik felkészülni az Uszik elleni küzdelemre, a bokszvilág által is hőn óhajtott cím­egyesítő csatára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!