jegyzet

2021.01.28. 06:30

Siófok megvár

Novák Miklós

Dárdai Pál a Siófok kispadjára vágyik, mégis a Hertha­ edzője lett. Igen, így. Nem pedig fordítva. Minden magyar futballszurkoló Palija a Nemzeti Sport karácsonyi számában fogalmazott ekképpen a vele készített interjúban: „Tudja, hol lennék egyszer boldogan edző? Siófokon. Hosszú évek múltán szerintem fordul majd a kocka, két-három hónapot leszünk Berlinben, és kilencet-tízet Zamárdiban. Ha eljön ez az idő, és a siófokiak megkeresnek azzal, hogy Pali bácsi, kellene segíteni, azt felelném, essünk neki!”

Az edzői pályafutását firtató kérdésre ugyanekkor ezt felelte: „Már nem az én karrierem a legfontosabb, a gyerekek az elsők. Húsz kőkemény év után az elmúlt másfél esztendőben végre megtapasztalhattam, milyen érzés apának, családfőnek lenni, és roppant mód élvezem.” Mindebből akár arra a következtetésre is juthatnánk, hogy gyökerestül felfordult Dárdai élete, akarata ellenére tették meg a berlini klub vezetőedzőjének. Erről persze szó sincs.

Dárdai Berlinben – ma így mondják – ikon.

(Persze – ha mindenáron idegen szóval akarunk élni – inkább idol, de ezen ne akadjunk fenn.)

Immár huszonnegyedik éve él a német fővárosban, a klubhűség egyik utolsó megtestesítője, többször játszott a Herthában, mint bárki más, majd vezetőedzőként is közmegelégedésre végezte a dolgát négy és fél éven át, 2015–2019 között. Most, hogy újra forró lett a helyzet a csapatnál, teljesen logikusan őt hívták, amire egyszerűen nem mondhatott nemet. Ám jelzésértékű, hogy miközben 2015-ben határozatlan időre vállalta el a csapatot, most szigorúan másfél évre, 2022 nyaráig írt alá.

Mert már jönne haza Siófokra… Helyesebben Zamárdiba, ahol a családi nyaraló áll, de ez csak részletkérdés. Tudom, tudom, a kisebbség táborát gyarapítom hosszú évek óta azzal, hogy azt szajkózom, Dárdainak itthon lenne a helye – ahogy ő is tervezte még két évtizede. Az élet aztán másként hozta, három fia jövőjét is szem előtt tartva Pécs helyett inkább Berlint választotta. De talán mégsem végleg. Immár legnagyobb fia, ifjabb Dárdai Pál is hazahúzza, Palkó ugyanis – köztudottan – az év elején a Vidihez szerződött; annak ellenére, hogy az édesapja szerint Hollandiában inkább ki tudna teljesedni.

Jó tudni, hogy Dárdai Pál ismét hazakészül. Meglehet, maradi, röghöz kötött gondolkodás, de a példa, a valóban irigylésre méltó példa ez esetben válna követendővé is. Zamárditól éppenséggel Székesfehérvár sincs leküzdhetetlen távolságra. A Siófok pedig megvár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!