JEGYZET

2019.10.26. 06:30

Óriás törpe

Ch. Gáll András

Bár március 10-én már betöltötte a nyolcvanhármat, a szeme most is élénken csillog, és jóllehet olykor keresgéli a megfelelő kifejezést, semmivel sem lehet zavarba hozni Joseph Blattert.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség svájci exelnöke a Magyar Sportújságírók Szövetsége meghívására előadást tartott a Testnevelési Egyetemen.

„2015. június 2. óta, amikor két rendőr kivezetett az irodámból, mint egy bűnözőt, nem tehettem be oda a lábamat. A személyes tárgyaimat sem vihettem el onnan, a mai napig úgy küldözgetnek el nekem apránként, alkalmanként néhány darabot…”

Ezen a ponton hosszan maga elé mered, a nézőközönség is elkomorul, a dráma csúcspontján vagyunk, a főszereplő szemében mintha egy könnycseppet látnék megcsillanni.

„Nem, nem kapok egy centime nyugdíjat sem,

bár nem is tartanék rá igényt ezektől. Pedig, mint egykori végrehajtó bizottsági tagnak, járna nekem. Az utódom, Gianni 2015-ben többször is nálam lakott, mert nem volt vendégszobája a FIFA-Strasse 1. alatt, én szívesen biztosítottam neki hajlékot. Egyszer elé tettem egy papírt néhány kérdéssel, hátha válaszol rájuk. Azt ígérte, hogy 2016 elején, a mexikói kongresszus után válaszol. Azóta is válaszol… Az eltelt három és fél évben egyszer sem találkoztunk, egyetlen szót sem váltottunk.”

„Nemzetközi összeesküvés áldozata vagyok, akik hoppon maradtak a 2009-es döntéskor, amikor gazdára talált a 2018-as és a 2022-es vb rendezése, ezt nem voltak képesek megemészteni. Soha nem emeltek vádat ellenem, mégis ki vagyok tiltva szeretett sportágamból. Amelynek világszövetségét gazdaggá, hatalmassá tettem. Amikor huszonegy éve elnökké választottak, 16 millió dollár adósságunk volt. Amikor négy éve megfúrtak, egymilliárd volt a bankszámlánkon.”

Igen, 83 éves, de az agya vág, akár a beretva. Köztudott, hogy a női nem nagy barátja, időről időre elmélázik a tekintete a dekoratív moderátor hölgyön, feleségeinek, hivatalos és nem hivatalos barátnőinek, élettársainak száma – még olyan státus is létezik a CV-jében, hogy „domestic partner”, talán házibarátnőnek lehetne fordítani – a végtelenhez konvergál.

„Még nem vonultam vissza” – figyelmeztet befejezésül, miközben egyre azon jár az eszem, lehetetlen küldetésre vállalkoztak azok a törpék, akik ezt a 160 centis óriást, Joseph „Sepp” Blattert börtönbe akarták csukatni.

Egy másik életművész és zseniális túlélő, Csötönyi Sándor szállóigévé nemesedett mondása zakatol egyre a fejemben:

„Titeket még csiszoltak, amikor én már rég fényes voltam!”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!