Sport

2016.04.05. 15:19

Végh Gábor: fontosabbak a célok

Zalaegerszeg - Kedden a ZTE FC többségi tulajdonosa, Végh Gábor találkozott a csapattal, közölte a tulajdonosi elvárásokat a folytatásra. Ugyanakkor érdeklődésünkre elmondta: semmit nem adtak fel, céljuk a felkerülés kiharcolása és a csapat drukkereit is arra kéri, hogy higgyenek ebben.

Kerkai Attila

Mint tegnapi írásunkban jeleztük, Végh Gábor, az NB II-as ZTE FC többségi tulajdonosa találkozott Csank Jánossal, az együttes vezetőedzőjével, hogy átbeszéljék mi az oka az utóbbi hetek gyengébb eredményeinek. Aminek következtében elfogyott a ZTE FC addigi előnye és a Mezőkövesd megelőzte. Jelenleg a borsodi csapat a második, az egerszegi pedig a harmadik a tabellán. Végh Gábort kedden már a megbeszéléseikről kérdeztük, hiszen ez a ZTE FC szurkolóit is érdekli. A tulajdonos nem csinált titkot belőle: a klub vezetése komoly pénzbüntetéssel sújtotta a csapatot, aminek a mértéke természetesen nem publikus...

- Összeült a vezetés és elemeztük a helyzetet, valamint meghatároztuk a jövő legfontosabb feladatait - kezdte ezzel beszélgetésünket Végh Gábor. - Továbbra is a feljutás a célunk, levontuk a tanulságokat úgy mi, ahogy a szakmai stáb és a játékosok is. A mostani gyengébb szereplésnek anyagi következményei vannak, ezt elmondtam a játékosoknak is. Egyébként, csak amiatt utaztam kedden Egerszegre, hogy a csapattal személyesen találkozzak és tájékoztassam őket a döntéseinkről. Azokat az eredményeket, amit az elmúlt hetekben produkált a ZTE FC egyszerűen nem nézem el.

Végh Gábor (a háttérben balról) szerint most az számukra a legfontosabb, hogy a csapattal és Csank János vezetőedzővel (jobbról) mindent elkövessenek a ZTE FC mihamarabbi sikereiért Fotó: Katona Tibor

Végh Gábor és a klub szűkebb vezetése (Gellei Imre szakmai tanácsadó és Ágoston Zoltán ügyvezető) találkozott Csank János vezetőedzővel is. Természetesen erről a megbeszélésről is érdeklődtünk a tulajdonosnál, aki nem titkolta, hogy akadtak nézetkülönbségeik, de ezeket előrevivőnek nevezte és leszögezte: a céljaik ugyanúgy közösek és azonosak, mint előtte bármikor.

- Mi és vezetőedzőnk is elmondta érveit, akadtak viták is, de előrevivő egyeztetésen vagyunk túl minden szempontból - mondta Végh Gábor. - Töretlen a bizalom a szakmai stáb iránt, nem változtak a céljaink. Hiszünk benne, hogy elérjük ezeket. Azt sokszor mondtuk, hogy nem lesz fáklyás menet az az út, amire léptünk, most, hogy sok pontot veszítettünk még nehezebb ez. Van egy nagyon tapasztalt szakvezetőnk és mi vezetők, akik olykor kissé szurkolók is vagyunk,  ebből adódhatnak nézetkülönbségek. És persze feszültség is, de ez nem baj, sőt! Ha nem lenne ez, akkor közömbösségről is beszélhetnénk. Egy a lényeg: a végcél közös. Azt szeretném, ha a szurkolók is töretlenül hinnének benne, hogy elérjük céljainkat. Nem szabad kishitűnek lenni, a hajó nem ment el azzal, hogy most a harmadik helyre léptünk vissza.

A tulajdonos kitért Daru Bencére is, hiszen az NB II góllövőlistáját 15 találattal vezető egerszegi gólvágó balmazújvárosi kiállításával kiesett a rotációból. Végh Gábor elmondta, a támadó külön büntetést kap cselekedetéért. A tehetséges támadót az MLSZ fegyelmi bizottsága egyébként kedden egy meccses eltiltással sújtotta, így csak a hét végi, Siófok elleni találkozót kell kihagynia.

Megragadtuk az alkalmat és Végh Gábort arról is megkérdeztük, hogy a ZTE Aréna rekonstrukciós munkálatai a megfelelő ütemben zajlanak-e.

- Ebből a szempontból nincs hiba, minden a tervek szerint megy - hangzott a válasza. - A főépületben a gépeszeti és villanyszerelési munkákon van a sor, az alsóbb szinteken a közfalak pedig már el is elkészültek és a szigetelési munkákkal is haladunk. Az északi lelátó tartóelemeinek a felújítása is zajlik, gyakorlatilag százan dolgoznak folyamatosan a stadionban, hogy a tervezett időre elkészüljünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!