Rekordszámú nevezés

2018.12.12. 20:05

Vasárnap harmadszor Zalában a felnőtt cselgáncs csb

Az újdonság varázsával már nem hat, ám ez siker is egyben. Méghozzá sportdiplomáciai szempontból, hogy vasárnap ismét Zalaegerszeg lesz a házigazdája a cselgáncsozók felnőtt csapatbajnokságának, ami a sportág egyik legrangosabb hazai versenye.

Kerkai Attila

Örömteli zalai pillanat az első, 2016-os egerszegi csb-ről. A kép bal szélén ifj. Nagysolymosi Sándor, a jobb oldalon pedig Varga Zoltán örül az eredménynek Fotó: archív/Pezzetta Umberto

Zalaegerszeg immár harmadik alkalommal rendezheti meg a felnőtt csapatbajnokságot most vasárnap, emiatt is büszke Varga Zoltán, a rendezést ismét felvállaló Zalaegerszegi Judo SE elnöke. Vasárnap 11 órától a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban a férfiaknál I., II. III. osztályban, míg a nőknél I. és II. osztályban mérik össze a tudásukat a csapatok. A versenyre 40 előnevezés érkezett, mellyel újabb létszámrekordot dönt a zalaegerszegi csb, s várhatóan 250 versenyző lép tatamira (a tavalyi évben 29 csapat érkezett a megyeszékhelyre az ország minden tájáról). Míg 2016-ban a férfi II. osztályban bajnokként zárt a Zalaegerszegi Judo Sportegyesület csapata, addig 2017-ben a második helyen végzett. A 2017-es csb érmesei kivétel nélkül leadták a nevezésüket, így színvonalas küzdelmekre számíthatunk.

Örömteli zalai pillanat az első, 2016-os egerszegi csb-ről. A kép bal szélén ifj. Nagysolymosi Sándor, a jobb oldalon pedig Varga Zoltán örül az eredménynek Fotó: archív/Pezzetta Umberto

Egerszegi szempontból viszont mégis lesz kuriózum a vasárnapi viadalon, amiről Varga Zoltán tájékoztatott bennünket, hiszen a szabályok adta lehetőséggel élve a ZJSE igencsak megerősödik a csb-re.

-A Zalaegerszegi Judo SE csapatának összetétele most igazi sportcsemegének ígérkezik, mivel két riói olimpikon is a mi színeinkben indul – mondta Varga Zoltán, amikor arról kérdeztük, kiket láthat majd a zalai publikum. – A verseny előtt mindig homály fedi, hogy melyik csapat milyen összetételben lép szőnyegre, de mi bátran elárulhatjuk, hogy a világbajnoki ezüstérmes Bor Barna és a világbajnoki ötödik Csoknyai László is csapatunk tagja lesz. Immár harmadszor tudhatjuk sorainkban az idei év U23 magyar bajnokát, Cseh Márkot.

A megyéből önálló csapattal ezúttal csak a Zalaegerszegi Judo SE indul, melynek csapatvezetője egyben a klub vezetőedzője, a csapat Európa-bajnok, magyar bajnok, veterán Eb-győztes, vb-ezüstérmes ifj. Nagysolymosi Sándor lesz, aki főszervezőként is részt vesz az eseményen, s nem mellesleg tatamira is lép. A ZJSE több versenyzője, így Korpos Judith a Pápa, Tóth Bertold a Somogyszob csapatát erősíti majd „idegenlégiósként”. A selejtezők vasárnap 11 órától, a döntők 15 órától kezdődnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában