Változatos eredmények születtek az első osztályban

Második mérkőzését is megnyerte a Debrecen

Debreceni VSC-ZTE FC 3-2 (2-1)

Kisebb közjáték előzte meg a mérkőzést: a játékvezető a fülbevalót viselő Barczi Dávidot nem engedte pályára lépni, így az újonc tíz emberrel kezdte a találkozót.

A helyére beálló Babati már azután szállt be a mérkőzésbe, amikor a Debrecen megszerezte a vezetést. A Zalaegerszeg bő negyedóra után egyenlített, ám nem sokáig örülhettek a vendégek, a DVSC ugyanis még az első félórában újra előnybe került.

A második félidőben mindkét csapat sok hibával játszott. A játékrész közepén a ZTE ismét egyenlíteni tudott, ám két perccel később megint a Debrecennél volt az előny. A 81. percben megint közel került a pontszerzéshez az újonc, Mitrovic büntetőjét azonban Nagy Sándor kivédte. A Zalaegerszeg előtt még az utolsó percekben is adódott egy hatalmas helyzet, ám a debreceni kapus ismét hárított.

Döntetlent játszott az Újpest

Újpest FC-Paksi FC 1-1 (0-0)

Az Újpest legutóbb 2-1-re nyert Diósgyőrben, ezzel megszakította április eleje óta tartó, hétmeccses nyeretlenségi sorozatát. A szintén hárompontos Paks ellen szólt, hogy utóbbi húsz idegenbeli meccséből csak kettőt tudott megnyerni.

A szombati mérkőzés első negyedórájában a fővárosiak irányították a játékot, a tolnai gárda alig jutott át a felezővonalon, ám a félidő hátralévő részében már vendéghelyzeteket is láthatott a közönség.

A térfélcsere után rákapcsolt az Újpest, több veszélyes helyzetet is kialakított, ám a vezetést a Paks szerezte meg az egy perccel korábban beállt Könyves Norbert révén. A hazaiak nem sokkal később Bojan Sankovic fejesével egyenlítettek, és ezt követően is akadtak lehetőségeik, de az eredmény már nem változott.

Százszázalékos maradt a Mezőkövesd

Mezőkövesd Zsóry FC-Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)

A mérkőzés elején kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség, a felcsúti Knezevic a kapufát találta el, majd nem sokkal később a Mezőkövesd előtt is adódott nagy gólhelyzet. Az első negyedóra aktívabb időszaka után valamelyest óvatosabbá vált mindkét csapat, így a szünetig nem született gól.

A folytatásban viszont az előző fordulóban is eredményes Cseri bombagólt lőtt a jobb felső sarokba. Lendületben maradt a Mezőkövesd, azonban nem sikerült növelnie az előnyét. Az utolsó félórában már inkább az eredmény tartására törekedett Kuttor Attila csapata, amely meg is őrizte minimális előnyét a lefújásig, mivel a vendégek nem tudtak újítani, és jószerivel helyzetig sem jutottak a második félidőben.

A címvédő Ferencváros hazai győzelemmel mutatkozott be

Ferencvárosi TC-Kaposvári Rákóczi FC 1-0 (1-0)

Szerhij Rebrov vezetőedző a Bajnokok Ligája-búcsút követően – és a litván FK Suduva elleni Európa-liga-párharc előtt – alaposan átszervezte kezdőjét, amelyben csupán hírmondók maradtak az alapcsapatból.

A közepes iramú első félidőben már a hetedik percben vezetést szerzett a házigazda, amely a kaposváriak szervezett védekezése ellenére végig irányította a játékot és sorra alakította ki a gólhelyzeteket. Elsősorban Varga volt elemében, de a vendégek kapusa, Pogacsics a mezőny legjobbjaként több alkalommal bravúrosan védett. A Rákóczi eközben semmilyen veszélyt nem jelentett Gróf kapujára, a szórványos kaposvári akciók a hazai tizenhatosig sem jutottak el.

A szünet után tíz percig bátrabb játékkal nyílt csatára késztette a hazaiakat a Kaposvár, amely már lehetőségig is eljutott, utána azonban ismét a Ferencváros kezdeményezett, és csupán a hiba nélkül védő Pogacsicson múlt, hogy a lefújásig nem változott az eredmény.

Az FTC pályaválasztóként immár 38 találkozó óta nem kapott ki a bajnokságban, és sorozatban 12. NB I-es meccsét nyerte meg otthon. Az újonc kaposváriak ellenben a harmadik meccsüket is elveszítették a szezonban.

A Fehérvár hazai pályán kiütötte a Diósgyőrt

MOL Fehérvár FC – Diósgyőri VTK 5-1 (1-1)

A mérkőzés alaphangját megadta a gyors vendéggól, amely a 26. másodpercben esett: Prosser Dániel használta ki a hazai védelem hibáját. A folytatásban a fehérváriak támadtak, a vendégek pedig gyors kontratámadásokat vezettek, amelyek után Prosser újabb gólokat lőhetett volna. Nem tette, a Fehérvár pedig büntetett: az egykori diósgyőri, Elek Ákos egy beívelést követően térddel a felső lécre továbbított, majd a kipattanót ollózva behúzta a kapuba. Tovább rohamozott a hazai gárda, ám gólt a félidő végéig nem szerzett, ugyanakkor a Diósgyőr megfogyatkozott, miután Dusan Brkovic megkapta második sárga lapját.

Fordulást követően azonnal kihasználta az emberelőnyt a Vidi, és megszerezte a vezetést, érdekesség, hogy a másik ex-diósgyőri, Futács Márkó volt eredményes. Gól- és emberhátrányban sem állt be védekezni a vendégcsapat, s bátran lendült támadásba a megszerzett labdákkal. A Fehérvár negyedórával a vége előtt lezárta a nyitott kérdéseket, mert Danilovic öngóljával, illetve Armin Hodzic találatával háromgólosra növelte előnyét. A meccs végén Hodzic szerzett újabb gólt, s ezzel beállította az 5-1-es végeredményt.

Harmadik mérkőzését is elveszítette a Honvéd

Budapest Honvéd FC-Kisvárda Master Good FC 1-3 (0-1)

A vendég szabolcsiak már a kilencedik percben megszerezték a vezetést: egy szabadrúgás után a román Cornel Alexandru Ene közelről fejelt a hálóba. A folytatásban egyik oldalon sem alakult ki sok helyzet.

A második félidő elején előbb a kisvárdai Lucas Marcolini, majd a kispestiekhez hétfőn visszatért Davide Lanzafame hagyott ki nagy lehetőséget, de a brazil Lucas a 61. percben javított, és pontos, 20 méteres lövésével már 2-0-ra vezetett a Kisvárda. A folytatásban kiegyenlített játékkal teltek a percek, a vendégek magabiztosan őrizték az előnyüket, majd a hajrában egy-két veszelyes kispesti helyzetet, illetve egy gólváltást követően alakult ki az 1-3-as végeredmény.

A két újonc, a Zalaegerszeg és a Kaposvár mellett a Budapest Honvéd a harmadik olyan csapat az NB I-ben, amelynek még nincs pontja.

Forrás: MTI

Borítókép: A debreceni Nikola Trujic (k) valamint a zalaegerszegi Kocsis Gergő Bence (b) és Nikola Mitrovic (j) a labdarúgó OTP Bank Liga 3. fordulójában játszott Debreceni VSC – ZTE FC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2019. augusztus 17-én

 

kiállítás Korosa Titanilla
Faragott képek tárlata – Gombos Jenő fiatalon tanulta meg az intarziakészítést
Időjárás / 24 perce
Néhol akár 20 fok is lehet vasárnap
A hét utolsó napján többnyire napos idő várható.
Gyász
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen szerényen, Drága lelked nyugodjon békében." Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósom, nagyapánk, dédipapánk ÖZV. SIMON VENDEL életének 91. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2019. november 19-én, kedden 14.15-kor kezdődő gyászmise után 15.00 órakor lesz a zalaháshágyi temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló család
"Hős harc az élet, de megélni szép!" A Szentpéterföldén született Szabó Miklós kegyelettel emlékezik a Zalaegerszegen nyugvó szüleire és testvéreire: SZABÓ VENDELNÉ 1913-2004 szül. Gerencsér Mária SZABÓ VENDEL 1908-1979 SZABÓ ÁRPÁD 1939-1976 SZÉPHALMI DÉNESNÉ 1941-2015 szül. Szabó Judit
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ID. BAKA LAJOS életének 81. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. november 19-én, kedden 13 órakor lesz a nagylengyeli temetőben. Előtte 12.15-kor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZERTICS JÓZSEF 72 éves korában elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént Nagykanizsán. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk fiamra, VÉCSEY ISTVÁNRA Édesanyja és szerettei
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk EKE LÁSZLÓNÉ szül. Hoffer Irén életének 74. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2019. november 20-án, 13.30-kor lesz a zalaegerszegi Olai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára kísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Búcsúzni nem volt idő, hirtelen mentél, Küzdöttek érted, de te nem feleltél. Engedted lelked a magasba szállni, Vágytál az Úrhoz nyugalmat találni..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, imádott nagypapánk és szeretett testvérem BÖDEI ANTAL a MOL Rt. nyugdíjasa 70 éves korában váratlanul elhunyt. Drága halottunk hamvasztás utáni temetése 2019. november 20-án, 10.30-kor lesz a zalaegerszegi kertvárosi altemplomban. Egy szál virággal kérjük leróni kegyeletüket. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban bármily módon osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"A szeretet legyőzi az időt. Legyőzi a távolságot. Legyőzi a halált." A.J. Christian Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapám, nagypapám PÉTER MIHÁLY a letenyei Vámhivatal ny. pénzügyőr fhdgy munkatársa 2019. október 22-én, életének 85. évében távozott közülünk. Búcsúztatására 2019. november 22-én (pénteken) 12 órakor kerül sor a zalaegerszegi Új Temetőben. Ezúton fejezzük ki hálánkat a Zala Megyei Szent Rafael Kórház Belgyógyászati Osztályán dolgozó orvosoknak és ápolóknak áldozatos munkájukért. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó földi útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Emlékét, jóságát, derűjét örökre őrzik, Szerettei
Mély fájdalommal tudatom, hogy édesanyám KÜLLŐS ISTVÁNNÉ szül. Török Gizella 2019. november 11-én elhunyt. Temetése 2019. november 18-án, hétfőn 10 órakor lesz Keszthelyen a Szent Miklós temetőben. Gyászoló család
"Szemét örökre lezárta, a szív megszűnt dobogni..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ JÓZSEF a keszthelyi VSZK volt szakoktatója életének 87. évében örökre megpihent. Temetése 2019. november 19-én (kedden) 11 órakor lesz a balatongyöröki temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, De mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, imádott nagypapánk UDVARDI ISTVÁN életének 68. évében rövid szenvedés után örökre megpihent. Temetése 2019. november 18-án, hétfőn 13 óra 15 perckor kezdődő gyászmise után, 14 órakor lesz a zalaboldogfai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
"Ami neked csend és nyugalom, Az nekünk örökös fájdalom..." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEFNÉ Erzsi óvónéni a galamboki óvoda egykori vezetője életének 85. évében örökre megpihent. Végső búcsút veszünk tőle 2019. november 18-án, hétfőn 11 órakor a zalakarosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Hálával tartozunk a letenyei Kárpáti utcai Kolping Otthon összes dolgozójának áldozatos munkájáért. A gyászoló család
"Másképp lenne minden, hogyha velünk lennél, Ha szólnál hozzánk, ha ránk nevetnél. Elvitted a fényt, a derűt, a meleget, Csak egy fénysugarat hagytál, az emlékedet." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH SÁNDOR mindenki szeretett Sanyi papája türelemmel viselt, hosszú betegség után, 80 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 19-én, kedden 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Egyúttal megköszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre." Jn 11,26 Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. MARX GYULÁNÉ DR. BAJÁN MÁRIA 89 éves korában, 2019. október 31-én elhunyt. Temetése 2019. november 19-én, kedden 13.30-kor lesz Zalaegerszegen, a Göcseji úti temetőben. A lelke üdvéért mondott gyászmise 12.30-kor kezdődik a kertvárosi templomban. A gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KÁPOLNÁS JÓZSEFNÉ Piroska halálának 10. évfordulóján. Szerető családja
"A sors néha kegyetlen, Sokszor nem válogat, Egyszer megkegyelmez, Máskor esélyt sem ad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS LÁSZLÓ ISTVÁN életének 51. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2019. november 16-án, szombaton 10 órakor lesz a pálfiszegi temetőben. Előtte 9 óra 30 perckor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Kérjük kegyeletüket egy-egy szál virággal sziveskedjenek kifejezni. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Úgy mentél el, ahogy éltél, csendesen, szerényen, Drága lelked nyugodjon békében." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PAPP JÁNOS (volt ZÁÉV dolgozó) életének 76. évében elhunyt. Temetése 2019. november 15-én, pénteken 11 órakor lesz a németfalui temetőben. Előtte 10 óra 30 perckor gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Csendesen alszik, megpihent végleg, angyalok bölcsője ringatja már. Nem jöhet vissza, hiába hívjuk, emléke szívünkben otthont talál." Isten akaratában megnyugodva, mégis fájdalommal teli szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesapám, apósunk, nagyapám, dédipapánk DOMINA FERENC életének 98. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Temetése 2019. november 16-án, szombaton, a 10 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarszerdahelyi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy CSONDOR ETELKA életének 89. évében elhunyt. Temetése november 15-én, pénteken 15 órakor lesz a tornyiszentmiklósi temetőben. Előtte 14 órakor gyászmise a helyi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Sógornője és családja
"Bár a földi élet véges, a lélek halhatatlan." Fájdalommal és szeretettel emlékezünk drága édesanyánk TÖRZSÖK LAJOS ENDRÉNÉ halálának 1.évfordulóján. Családod és szeretteid
van különbség / 54 perce
Bűnügyek filmen és a valóságban
Magyar Hajnalka
Keszthelyiként az elitben / 54 perce
Sényi-Négeli Noémi keményen küzd a vb-elsőségért a fitnesz világában
Ujvári Klaudia
Dupla szabálysértés / 54 perce
Így parkoltok Ti, Nagykanizsa!
zaol.hu
Mozi / 54 perce
Nem ragyog, de csillog – Álomdoktor kritika
Péter Zsombor
Ijesztő számok / 1 órája
A Facebook 3,2 milliárd hamis felhasználói fiókot törölt
dokumentumok / 9 órája
Bizonyos ügyeket meghatalmazással is el lehet intézni