Sport

2007.06.29. 02:29

Újra bajnok rekorddal

Hévíz (bl) - Bükfürdőn rendezték a 2007-Samsung Magyar Amatőr Golfbajnokságot. A magyar golfbajnokságok történetéből kiderül, hogy 1912 óta a legjobb eredménnyel (73-68-74) összesítve (par alatt -1-gyel) nyert ifj. Tóth János hévízi versenyzőnk, egymást követő években a negyedik alkalommal.

Bóbics László

- Mivel három évig magántanuló voltam, így az érettségi nagyobb terhet rótt rám, mint társaimra, ezért edzeni és versenyezni az elmúlt hat hónapban alig volt lehetőségem - kezdte a győztes ifj. Tóth János. - A verseny előtti tipp-mix statisztikája szerint a tippelők 27 százaléka szavazott nekem bizalmat, 56 százalék a már két éve Amerika legjobb golfakadémiáján tanuló Palanszki Benjamint tartotta esélyesnek. Tudni kell, hogy Benjamin már részt vett két európai profi versenyen is.

- Miként alakult a verseny?

- A verseny első napját 73 ütéssel a második helyen zártam, Benjamin 74-el a harmadik volt. A második napon 68 ütéssel átvettem a vezetést, így 8 ütés előnnyel vártam a következő napot. Egy idősebb golfozó emlékei szerint a férfi mezőnyben csak egyszer fordult elő, hogy nyolc ütés előnyből veszített valaki. A harmadik napon 74 ütéssel, sok balszerencsés szituációval, összesítve kilenc ütés előnnyel megnyertem a versenyt. A Magyar Golfbajnokságok történetében a kiváló golfozó Lauber Dezső 1930-1934 között egymást követő években öt alkalommal lett bajnok. Most a negyediknél tartok, a következő évben ezt a rekordot szeretném beállítani, majd túlszárnyalni. A nyarat mostantól pihenéssel és szórakozással, na meg természetesen golfozással fogom tölteni. Az ősszel a tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen szeretném folytatni, mellette sok hazai és külföldi versenyen jó eredményeket elérni. Jövőre az ötödik elsőséget szeretné megszerezni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!