Sport

2009.07.02. 08:42

Tiz új megyei csúcs!

Zalaegerszeg - A Magyar Úszó Szövetség - Széchy Tamás emlékére - rendezte meg a felnőtt korosztály háromnapos országos bajnokságát. Az EuropTec-Zalavíz Zalaegerszegi Úszó Klub korosztályos és fiatalabb versenyzői nemcsak jól, de eredményesen is szerepeltek.

Bóbics László

A magyar úszósport nagyjai is remekeltek, sorra döntötték meg a csúcsokat. Szinte mindenki a legjobb formáját hozta. Igaz volt ez a zalaiakra is és több helyen is át kellett írni a neveket a megyei csúcstáblázatban.

A nyitónapon Lengyel Anna a 200 m pillangó döntőjében remekelt új megyecsúccsal (2:18,75 perc), s a felnőtt mezőny előkelő 5. helyén zárta a versenyt. Szekeres Dorina sem adta ennél alább, 100 m háton délelőtti teljesítményével a középdöntőbe került, ahol délután parádés úszással ő is megyecsúcsot döntött (1:03,62), mellyel első helyen ért célba. A fináléban aztán az előkelő 3. helyezést érte el az országos mezőnyben. A csapattársak Vörös Dánielért is szorítottak, neki 50 m háton a középdöntőben a 12. helyet sikerült megszereznie. A lányok négyese adta át a múltnak a versenyen a harmadik megyecsúcsot, a 4x200 méteres gyorsváltó döntőjébena Lengyel Anna, Szabados Réka, Novák Krisztina, Szekeres Dorina kvartett kitűnő, 8:46,29 ideje is az eddigi legjobb Zalában, országosan pedig az 5. helyezés megszerzésére volt elég.


Szekeres Dorina és edzője, Horváth Csaba remek eredményekkel bizonyította, hogy jó úton járnak
Fotó: Bóbics László

A második napon Rákosi Kristóf 50 m gyorson a középdöntőbe sprintelt, ahol a 15. helyen végzett, ám új megyecsúccsal, hiszen 24,99 mp-et úszva ért célba. Lengyel Anna 800 méteren - ifiként a felnőtt mezőnyben - az 5. helyen csapott célba. Természetesen ez is megyecsúcs idő lett: 9:02,94!

A rekordoknak ezzel még nincs vége, 50 m női háton Szekeres Dorina a döntőben újra megyecsúcsot hasított - 30,65 mp -, s ezzel az 5. helyen zárt. A sort Lengyel Anna folytatta a gyorsúszás 400 méteres mezőnyében 5. helyezéssel - no meg egy újabb megyecsúccsal (4:23,05).

A felnőtt országos bajnokság utolsó napján Szekeres Dorina 200 m háton kitűnő formában úszott, 2:15,25 mp-cel nemcsak második bronzérmét szerezte meg, hanem az újabb megyecsúcsot is magáénak tudhatja ezen a távon. Zalai szempontból az utolsó egyéni versenyszám az 1500 m gyors volt, ahol Lengyel Anna kiváló teljesítménnyel, 17:11,70 p-cel, mindössze 2,5 másodperccel maradt le a dobogóról. Anna legjobbja azonban így is egy újabb megyecsúcsot jelentett, méltón megkoronázva nemcsak a nap, hanem a teljes verseny eredményét.

Horváth Csaba vezetőed-ző joggal volt elégedett a versenyzőivel:

- Most azt úszták, amit valóban tudnak - jelentette ki. - Így van okunk az ünneplésre. Bízom benne, hogy ezek a remek eredmények átlendítették a versenyzőket a holtponton, és az újabb célok elérésére motiválják őket.

Az egerszegiek nagyszerű formában versenyeztek. Tíz megyei csúcsot véletlenül nem lehet elérni. Ezek az eredmények azt igazolják, hogy a megyeszékhelyieknél a szakmai munka jó kezekben van. A sportolók pedig maximális odafigyeléssel, jó eredményekkel feliratkoztak a legjobbak közé. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!