pénteken zárul

2019.05.27. 19:46

Szoros mezőny gyűlt össze a Zalakaros Sakkfesztiválon

Múlt csütörtök óta zajlik a fürdővárosban a 38. Zalakaros Sakkfesztivál – Bárczay László Emlékverseny, melynek záró fordulóját pénteken rendezik meg.

Kerkai Attila

A közel négy évtizedes múltra visszatekintő sakkversenyre 17 országból érkeztek indulók és 9 forduló után hirdetnek győztest. A viadal egyben az idei U20-as női és férfi magyar bajnokság is, vagyis a küzdelmek végén Zalakaroson hirdetik ki az idei junior magyar bajnokokat.

A fesztivál 4. fordulója után Bokros Albert vezetett 4 ponttal, s ugyancsak 4 pontos az őt követő német Andrian Gshnit­zer és az indiai Rao Srinath. A mezőny még nagyon szoros az élen és a mögöttük állók között is, de ez megszokott az ilyen nagy létszámú viadalokon, hiszen nap mint nap 135-en ülnek asztalokhoz a Móra Ferenc iskolában.

Horváth Tamás főszervező elmondta: rendben zajlanak a küzdelmek. Szerdán egy szimultánt is a programba iktattak, így az iskola diákjai is kipróbálhatják majd magukat az asztalok mellett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában