bajtársiasság

2019.11.07. 12:10

Szon még mindig nem tudta kiheverni Gomes bokatörését

Két góllal hálálta meg szerdán a szurkolók és a csapattársak támogatását Szon Hung Min, a Tottenham Hotspur játékosa, akinek a belépője nyomán súlyos sérülést szenvedett vasárnap André Gomes, az Everton labdarúgója.

Tottenham Hotspur's South Korean striker Son Heung-Min celebrates after scoring his team's second goal during the UEFA Champions League Group B football match between Red Star Belgrade (Crvena Zvezda) and Tottenham Hotspur at the Rajko Mitic stadium in Belgrade, on November 6, 2019. (Photo by ANDREJ ISAKOVIC / AFP)

Forrás: AFP

Fotó: Andrej Isakovic

A londoni csapat a Crvena zvezda vendége volt a Bajnokok Ligája negyedik fordulójában, és a 4-0-s sikerből a dél-koreai támadó a második és a harmadik gól szerzőjeként vette ki a részét. Egyiket sem ünnepelte látványosan, sőt az első után, úgy tűnt,

kamerába mondta, hogy bocsánat, illetve két tenyerét összetéve és meghajolva jelezte, hogy elnézést kér.

„Azt mondhatom, hogy tényleg nagyon sajnálom a balesetet, de nekem már a csapatomra kellett összpontosítanom, és mennem kellett tovább. Ez volt a megfelelő válasz azoknak, akik támogattak engem” – nyilatkozott a mérkőzés után.

Nyilván nagyon nehéz volt az elmúlt pár nap, de kiderült, milyen szerencsés vagyok, hogy ennyi támogatást kaptam csapattársaimtól és a szurkolóktól.„

A vasárnapi bajnoki mérkőzésen Szon hátulról akarta szerelni Gomest, aki ennek nyomán elvesztette az egyensúlyát, szemből ütközött Serge Aurier-vel, és a földre érkezéskor kifordult a bokája. Az eset során mindkét csapat játékosai, beleértve a kiállított csatárt is, sokkos állapotban figyelték társukat, akinek a lába természetellenes helyzetben állt.

Szon, miután megkapta a piros lapot könnyeivel küszködve hagyta el a játékteret.

Három bajnoki találkozóra szóló eltiltás járt volna neki, de a Tottenham fellebbezett és a szövetség illetékes testülete helyt adott ennek. Indoklásában emlékeztetett rá, hogy Martin Atkinson játékvezető először sárga lapot mutatott fel a támadónak, majd amikor látta, milyen súlyos Gomes sérülése, ítéletét azonnali kiállításra változtatta, a bizottság állásfoglalása szerint pedig ez szabálytalan volt.

Forrás: MTI

Borítókép: Szon mindenkit szeret

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában