Sport

2016.10.20. 13:44

Szombaton kétszáz testépítő versenyez Egerszegen

Zalaegerszeg - Sáska Szandra egerszegi testépítő remekül szerepelt a hét végi budapesti Fitparádén. Ezüstéremmel tért haza, most szombaton pedig hazai környezetben lép pódiumra sokadmagával: Egerszegen rendezik ugyanis a II. Zimmermann Kupát, melyre kétszáz női és férfi versenyzőt várnak.

Kerkai Attila

Sáska Szandra egy esztendővel ezelőtt is októberben hívta fel magára a figyelmet eredményével, s akkor már szóba került, hogy 2016-ban Zalaegerszeg is rendezhet testépítő versenyt. Eljött tehát az első ilyen alkalom, ám előbb nézzük az egerszegi testépítő hölgy budapesti sikerének részleteit. A május végén Európa-bajnoki bronzérmet is nyert Sáska Szandra a sport modell kategória 165 cm alattiak versenyében a nemzetközi mezőnyben szerzett ezüstérmet.

- A terveknek megfelelően zajlott a felkészülésem, sőt talán mondhatom, hogy az eddigi legjobbra sikerült - hallottuk Sáska Szandrától. - Az Eb után is edzésben maradtam, tehát folyamatosan edzettem, s most itt az újabb erőfelmérő. Hazai környezetben ugyanis még nem léptem fel, szombaton viszont a II. Zimmermann Kupán szerintem nagyszerű hangulat lesz a Városi Sportcsarnokban. Ilyen versenyt tudomásom szerint még nem rendeztek a megyeszékhelyen, emiatt is lesz különleges.

Sáska Szandra a minapi, budapesti viadalon vonul a közönség előtt és a zsűri előtt. Szombaton Egerszegre érkezik a mezőny (Fotó: Végh Zoltán)

Valóban, az előzetes várakozások szerint kétszáz női és férfi testépítő érkezik Egerszegre, a WBPF Hungary (World Bodybuilding and Physique Sport Federation) égisze alatt tartandó viadalra. A II. Zimmermann Kupa Open International névadója pedig nem más, mint Zimmermann Ferenc sokszoros magyar bajnok testépítő, a Magyar Testépítő Szövetség örökös bajnoka, aki a sportág egyik honi úttörője is egyben. Számos díj és titulus birtokosa, ám ezúttal a szombati, egerszegi esemény kapcsán váltottunk vele néhány mondatot.

Mint elmondta, a szombati viadal nem egyszerűen egy testépítő verseny lesz, hiszen ezzel egy időben zajlik majd a sportcsarnokban a junior erőemelők junior országos bajnoksága és világbajnoki helyezett szkanderezők meghívásos versenye is.

Amit tudni kell még, hogy a WBPF világszervezet részéről az osztrák Axel Bauer európai elnök is eljön, aki a viadal fővédnökével, Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármesterével közösen nyitja meg az eseményt.

A szombati kupán egyébként várhatóan több zalai klub versenyzője is indul, akik a tehetségkutató kategóriában vesznek részt. A már tapasztaltabb testépítők, mint például az egerszegi Sáska Szandra pedig a nyílt (open) kategóriában vetélkednek. Új színfoltot jelent a nemzetközi színtéren is egyre népszerűbb „fitt anyukák” (FitMom) viadala, amit 30 év alatti és feletti kategóriában rendeznek meg.

A II. Zimmermann Kupa szombaton 11 órakor kezdődik az Egerszegi Városi Sportcsarnokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!