Sport

2015.08.17. 11:20

Strandröplabda bajnokság: több volt a résztvevő csapat - és a színvonal is emelkedett

Zalaegerszeg – Nem csak egymással, de a rekkenő hőséggel is meg kellett küzdeniük a csapatoknak az Strandröplabda bajnokság harmadik, egyben záró fordulójában.

Jóna István

Az Aquacity és a Zalaegerszegi Röplabda Klub szervezésben, immár hatodik alkalommal vették birtokba idén a röplabdások az élményközpont homokos pályáját.

– Évről évre egyre több páros jelentkezik a nyári bajnokságunkra és egyre színvonalasabb csatákat vívnak egymással, ami azt is jelzi, hogy nőtt a presztízse is a strandröplabdának – mondta Merth Attila, a ZTE RK elnöke.

Egerszegi strandröplabdások csoportképe az eredményhirdetés után. A kép bal szélén Merth Attila, aki elégedett a strandszezonnal (Fotó: a szerző)

Az idei szezonban 54 csapat mérette meg magát, ami jóval több, mint az előző évek létszáma. A legtöbben a férfiaknál és a vegyes párosoknál szerepeltek, de a hölgyeknél is mutatkozik némi emelkedés. A záró fordulóban 14 csapat versenyzett, ami annak tudható be, hogy az összetett bajnoki címekre már csak kevesen voltak esélyesek. A nagy meleg miatt ismét csak egy szett győzelemig játszottak a csapatok.

A záró forduló végeredménye. Nők: 1. VIP (Szalai Vivien, Kaprényi Piroska), 2. Másodpilóták (Farkas Gréta, Kovács Dalma). Férfiak: 1. Katarzis (Koós Krisztián, Horváth Richárd), 2. Seniorok (Balázs Erik, Kovács Róbert), 3. Solar (Szabó-Thonka Dávid, Légrádi Ádám). Vegyes: 1. Kávé (Koós Krisztián, Szalai Vivien), 2. Sexyk (Horváth Richárd, Kaprényi Piroska), 3. ZEUS (Balázs Erik, Bódis Bianka).

A három forduló összesített végeredményénél a versenykiírás szerint a legtöbb szerzett pont határozta meg a kategóriánkénti sorrendet, az esetleges pontegyenlőségnél a több győzelem, majd a több szettpont döntött.Az összesített végeredmény. Nők: 1.VIP, 2. Kuduró (Bódis Bianka, Molnár Martina), 3. Molnárék (Molnár Zsófia, Molnár Mercédesz). Férfiak: 1. Seniorok, 2. Katarzis, 3. ,Solar. Vegyes: 1. Kávé, 2. ZEUS, 3. Sexyk.

A kupákat Merth Attila adta át a csapatoknak, aki zárásként elmondta, hogy idén sikerült elérniük, hogy az országban is felfigyeljenek az egerszegi strandröplabda sorozatra, hiszen Budapestről és Dunaújvárosból is érkeztek már csapatok a bajnokságra. További pozitívként emelte ki, hogy nem kellett esőnapot tartaniuk.A röplabdások hamarosan a terembe vonulnak és megkezdik a felkészülést a következő NB II-es idényükre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!