2019. 08. 10. 06:30 | [email protected]

Mondják: e kitágult, másrészt a bárkit, bármit elérhető közelségbe hozó informatika miatt beszűkült világban minden mindennel összefügg, minden mindenre hat. Ha Kínában megrebben egy kolibri szárnya, annak beláthatatlan következményei lehetnek Európában vagy Amerikában.

Ez persze túlzás; de az nem, hogy a fél hazai kézilabdás társadalom összerezzent, amikor híre jött, hogy a Pánamerikai Játékok elődöntőjében Chile 32-29-re legyőzte Brazíliát. Hajdan ez körülbelül annyira foglalkoztatta volna a sportági nagyhatalom Magyarországot, mint mondjuk a hangyák násztánca, de a helyzet azóta jelentősen megváltozott. A januári, dániai világbajnokságon például férfi válogatottunk úgy végzett tizedikként, hogy Egyiptom és Brazília is megelőzte. És mivel az olimpiai selejtezőre a vb 2-7. helyezettjei kapnak indulási jogot, a mieink úgy csíphettek volna el kvótát, ha három, eléjük rangsorolt gárda közvetlenül, a saját kontinenstornájáról kijut Tokióba.

A brazilok buktak, és velük sajnos nagy valószínűséggel mi is.

Egyetlen szalmaszál maradt, a 2020-as Eb. Ez pedig tovább erősíti azt a kontrasztot, amely kézilabdázásunk női és férfi szakágának közelmúltbeli eredményei között egyre látványosabban feszül. A lányok tavaly junior vb-t, nyílt serdülő Eb-t, idén junior Eb-t nyertek, ugyancsak tavaly ezüstöt hoztak az ifi vb-ről, a múlt hónapban bronzot az európai ifjúsági olimpiai fesztiválról, a hétvégén záruló celjei ifi Eb-n sem maradunk majd érem nélkül. A fiúk ezzel szemben visszavedlettek gyengébb nemmé, lassan ideje felismernünk, elfogadnunk, hogy semmilyen szinten nem tartozunk a közvetlen világelitbe.

A magyarázatot keresendő, számos elemzés hivatkozott az eltérő képzési rendszerre, a női vonal szakembereinek, klubjainak erősebb együttműködési készségére, a konkurencia különbözőségére, szinte mindenre, kivéve egy valamire: a futballra. Miközben nyilvánvaló, hogy az utánpótlásnevelésre rengeteget áldozó magyar labdarúgás, első választóvá előlépve, a fiúknál elszippantja a mennyiséget és a minőséget is a többi sportágtól. Máig utolsó nagy férfi kézis generációnk, az 1984-es születésű, 2005-ben vb-bronzot nyert korosztály tagjainak legalább a fele, ha ma lenne tíz éves, feltehetően a foci felé indulna. A fontossági sorrend ugyanis, mint régen, lábbal, kézzel.

Más kérdés, hogy ettől a magyar labdarúgás esélyei nem javulnak annyit, amennyit a férfi kézilabdáé romlanak.

Hozzászólások