Hallgassa élőben!
2018. 10. 30. 06:30 | [email protected]

Ha egy srófra jár az agyunk – és persze egy nyelvet is beszélünk -, azt mondjuk,

fél szavakból is értjük egymást.

Ez különösen akkor hasznos, ha csak fél szavakra jut idő. Például a sportban, egy kiélezett mérkőzés döntő szakaszában, egy helyzet kialakításának vagy elhárításának villanásnyi egyeztetésekor, esetleg időkérésnél. Ha ilyenkor hiányzik a közös nyelv, az információ többszörösen csorbulhat; a tartalma is, a lelki töltete, az ösztönző ereje is.

Az egyre nemzetközibbé váló profi versenysport anya-, vagy inkább „apanyelve” az angol. Labdarúgásban a brit, kosárlabdában és jégkorongban az amerikai gyökerek, az NBA és az NHL miatt ez egyrészt logikus, másrészt hatásos is, mert e sportágak szakkifejezései, évszázados múltú „félszavai” angol eredetűek. A kézilabdát azonban dánok, németek, csehek játszották először, ezért angol terminológiája művi, nehézkes, aki ráadásul a közepesnél gyengébben beszéli e nyelvet, az a meccs hevében képes kerékbe törni azt.

Olykor az a benyomásom, az időkérésnél körben álló magyar, spanyol, francia, délszláv, „hottentotta” játékosok nem hogy fél szóból, tíz mondatból sem jönnek rá, mit kér tőlük az izgatottságában még a szokásosnál is sutábban fogalmazó edzőjük.

Sok nemzetiségű klubcsapatok esetében erre nincs jó megoldás, ám a válogatottaknál jóval egyszerűbb a helyzet. Ha honfitárs a szövetségi kapitány, megy minden magától, ha légiós, üdvös megtanulnia az őt foglalkoztató ország nyelvét. Részéről ez nem gesztus, inkább kötelesség; egyes helyeken szerződésben is rögzített.

Mindez legutóbb a múlt heti magyar-szlovák férfi kézilabda Európa-bajnoki selejtező kapcsán jutott eszembe. A magyar kispadot és együttest Csoknyai István mindvégig higgadtan és határozottan vezényelte, a másik oldalon bezzeg többször előfordult, hogy a dán tréner, Heine Jensen elhadart valamit, játékosai mintha értetlenkedtek volna, ekkor közbelépett, közbeszólt a közelmúlt kiváló szlovák szélsője, a másodedző Radoslav Antl, és rögvest kitisztultak a tekintetek.

A közös nyelv nem csupán „harci helyzetben” segít, hanem akkor is, ha hosszasan el kell beszélgetni egyik vagy másik sportolóval. Nem egy adott feladatról, taktikáról, mert az ötszázas szókészlettel is megy. Lelki fröccsöt vagy épp ellenkezőleg, bátorítást adni és kapni viszont csak a tökéleteshez közelítő nyelvtudással lehet. Mert ilyenkor még inkább igaz, hogy a szó kincs.

Hozzászólások